Téli olimpia: más futamban a női rövid pályás gyorskoriváltó

KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)
Vágólapra másolva!
2018.02.09. 05:50
Néhány nappal ezelőtt vált hivatalossá, hogy nem indul az orosz férfiváltó a pjongcsangi olimpián, így a rövid pályás gyorskorcsolyázók elődöntőjének beosztása megváltozott – a szombati rajt előtt nem sokkal az is kiderült, hogy az oroszok női váltója sem lép jégre, így a magyar csapat futama is megváltozott.

Nem indul az orosz női váltó (sem) a pjongcsangi olimpián, és ez, akárcsak néhány napja a férfiak esetében, felborította a két elődöntős futamot – most nem biztos, hogy ebből olyan jól jöttünk ki, bár ismerve a női váltónk tagjait, no meg látva az elmúlt évek eredményeit és küzdelmeit, ezt sem jelenthetjük ki.

A tény az, hogy eddig mi úgy készültünk, hogy Dél-Koreával, Hollandiával és Oroszországgal küzdenek meg lányaink a fináléba jutásért: az első két hely ér A-döntőt. A változás kapcsán viszont a magyar érdekeltségű elődöntős futamban csak három csapat lép jégre: Dél-Korea, Kanada és Magyarország.

Dél-Korea amellett, hogy hazai pályán futhat, első a világranglistán, míg Kanada a harmadik, és ez akár okozhat is nehézséget a mieink számára. Abban viszont bízhatunk, hogy az egyes pozícióból rajtolva lányaink bírni fogják az iramot, így a mögöttük kialakuló csatában bármi megtörténhet…

Mint ismert, Bánhidi Ákos, a csapat edzője és Csang Csing vezetőedző csak az utolsó pillanatban, vagyis a szombati elődöntő előtt fél órával határoz arról, hogy a Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia ötösfogatban ki szurkol a palánk túloldalán a lányok sikeréért.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Korisok a vízben, avagy különleges csapatépítő délután a Lupa-tóban

Téli sportok
2025.07.02. 19:21

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54
Ezek is érdekelhetik