Téli olimpia: különös helyről érkezett a jamaicai bobosok megmentője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.16. 18:05
null
Mégis megvalósulhat a Jazmine Fenlator, Carrie Russell duó álma
Mint arról beszámoltunk, veszélybe került a jamaicai női bobcsapat szereplése a pjongcsangi téli olimpián, mivel a válogatott edzője, Sandra Kiriasis távozott, ráadásul a bobot és a további felszereléseket is magával vitte. Egy nappal az első hivatalos edzés előtt azonban jó híreket kaptak a karibiak: egy sörfőzde a Twitteren jelentette be, hogy egy bobot adományoz a párosnak.

 

Úgy tűnt, a legjobb tízbe kerülést megcélzó Jazmine Fenlator, Carrie Russell duó álmát belső viszály lehetetleníti el, hiszen az edző, a korábban német színekben olimpiát nyerő Sandra Kiriasis felmondott – mert megváltoztatták volna a munkakörét, vezetőedzőből lefokozták volna elemzővé –, s mivel állítása szerint jogilag az övé a bob és a felszerelések is, ezeket mind magával vitte.

Egy nappal az első hivatalos edzés előtt azonban felbukkant egy megmentő: a Red Stripe sörfőzde a Twitteren ajánlotta fel a segítségét. Sokan először csak egy viccre gyanakodtak, a cég azonban megerősítette a szándékát, hogy egy bobot adományoz a párosnak, amely így a holnapi edzésen már ott lehet a pályán, majd február 20-án, harminc évvel az elhíresült jamaicai férficsapat után a hölgyek is versenyezhetnek az olimpián.

Red Stripe USA on Twitter

No bobsled, no problem. If you need a new ride @Jambobsled, put it on @RedStripe's tab. DM us and we'll be in touch



Mint ismert, Jamaica férfi bobosai először 1988-ban Calgaryban indultak a téli olimpián, szereplésüktől Cool Runnings (magyar változata: Jég veled!) címmel nagy sikerű mozifilmet forgattak. Ez inspirálta a Fenlator, Russell duót is, amikor elkezdte űzni a sportágat.

Red Stripe USA on Twitter

@Jambobsled @RedStripe SLEIGH ALL DAY, @Jambobsled You've got yourselves a new sleigh from your friends at @RedStripeUSA! Make us proud, and get ready for the good vibes #RedStripeToTheRescue #SleighAllDay


Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
21 perce

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Guatemala legyőzésével jutott tovább Panama az Arany-kupában

Minden más foci
2025.06.21. 09:03

Nem indulhatnak orosz szánkósok a 2026-os téli olimpián

Téli sportok
2025.06.18. 18:17
Ezek is érdekelhetik