Téli olimpia: Kjetil Jansrud ott lehet Pekingben is

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.18. 08:48
Kjetil Jansrud alpesi síző szerint van esély arra, hogy ott lesz négy év múlva a pekingi téli olimpián is.  

A 32 éves norvég sportoló azok után nyilatkozott a terveiről, hogy – a számára utolsó pjongcsangi versenyszámban – óriás-műlesiklásban már az első futamban búcsúzott.

„Egyelőre nehéz megmondani, mit hoz a jövő, de ha egészséges leszek, és meg tudom őrizni a jó formámat, nem zárom ki, hogy rajthoz állok négy év múlva is” – jelentette ki Jansrud.

Hozzátette, honfitársa, a 35 éves Aksel Lund Svindal lesiklásban aratott mostani győzelme a példa arra, hogy ennyi idősen is lehet jól teljesíteni.

Megemlítette, három esélye volt az éremszerzésre, és bár a kombinációban ez nem sikerült, a lehetőségeiből kettőt így is megragadott, s elégedetten utazik haza a Dél-Koreából.

„Jól sikerültek a versenyek, közel voltam az aranyhoz is, úgyhogy boldog vagyok. Mosolyogva fogok felszállni a repülőre” – mondta.

A 2014-ben, Szocsiban szuperóriás-műlesiklásban olimpiai bajnok Jansrud Pjongcsangban egy ezüst- (lesiklás) és egy bronzérmet (szuperóriás-műlesiklás) szerzett, így összesen már öt ötkarikás medáliát gyűjtött pályafutása során, ezzel a vonatkozó örökranglista élén utolérte az olasz Alberto Tombát és honfitársát, Lasse Kjust.

Legfrissebb hírek

Tizennyolc orosz gyorskorcsolyázó kapott kanadai és amerikai vízumot

Téli sportok
2025.10.16. 14:25

Milánó 2026: csúszik a nagy jégkorongcsarnok átadása, a magyar U20-asok máshol játszanak

Téli sportok
2025.10.16. 10:12

Fontos siker az ausztrálok ellen a curling olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
2025.10.10. 14:59

Milánó 2026: Kozuback Kamilla biztos benne, hogy ott lesz a játékokon

Téli sportok
2025.10.09. 19:30

Gyulai Miklós támogatja a mezei futás felvételét a téli olimpia programjába

Atlétika
2025.10.09. 12:24

Milánó 2026: az NHL elnöke nem örül a leállásnak, de a játékosok miatt elfogadja

Amerikai sportok
2025.10.08. 18:34

Téli olimpiára kerülhet a cyclo-cross és a mezei futás

Kerékpár
2025.10.08. 14:50

Milánó 2026: két helyszínes megnyitó, országonként négy zászlóvivővel

Téli sportok
2025.10.07. 17:06
Ezek is érdekelhetik