Téli olimpia: Jacobellisnek most sem jött össze az arany

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.16. 05:09
A női hódeszkások krossz versenyszámának küzdelmeit rendezték meg a Pjongcsangban zajló téli olimpián. A győzelmet az olasz Michela Moioli szerezte meg.

Felér-e a csúcsra Lindsey Jacobellis? Ez volt a finálé kérdése a női hódeszkásoknál, hiszen az ötszörös világbajnok amerikai negyedszer próbálkozott olimpián, de eddig nem jött össze neki a siker. Pedig 2006-ban a kezében volt már a győzelem, de akkor magabiztos vezetése tudatában elbohóckodta a végét, elvesztette az egyensúlyát, s ezt kihasználva svájci riválisa megelőzte. A következő két ötkarikás játékokon elesett, de nem adta fel és most is a döntőbe verekedte magát.


Most remekül rajtolt, a táv felénél vezetett is, de aztán egy ívet rosszul választott meg és hárman is megelőzték, így aztán ezúttal is lemaradt a dobogóról. Nem úgy Moioli, aki éppen Jacobellistől vette át az első helyet, és ezt már nem is engedte ki a kezéből, míg a második helyre a 16 éves francia Julia Pereira de Sousa Mabileau jött fel. Végül a címvédő cseh Eva Samková szorította le az amerikait a dobogóról.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
HÓDESZKA, NŐI KROSSZ
1. Michela Moioli (Olaszország)
2. Julia Pereira de Sousa Mabileau (Franciaország)
3. Eva Samková (Csehország)
4. Lindsey Jacobellis (Egyesült Államok)
5. Chloé Trespeuch (Franciaország)
6. Alekszandra Jekova (Bulgária)


Legfrissebb hírek

Hármas hazai győzelem született Magyarország első FIS-hódeszkaversenyén

Téli sportok
2025.02.25. 11:18

Milánó 2026: szabotázsakció a csúszóközpont építkezésén

Téli sportok
2025.02.22. 13:14

Lindsey Vonn és Allyson Felix is bekerült a 2034-es téli olimpia szervezőbizottságába

Téli sportok
2025.02.15. 10:33

Rövid pályás gyorskorcsolya: Nicky Gooch lett a válogatott vezetőedzője

Téli sportok
2025.02.12. 18:48

Pat Cortina: Meg kell találnunk magunkban az erőt ahhoz, hogy továbblépjünk

Jégkorong
2025.02.11. 07:04

Csak a házigazda németek elleni győzelem ér olimpiai kvótát a magyar női hokiválogatottnak

Jégkorong
2025.02.09. 11:14

Hosszabbításban megvertük az osztrákokat, vasárnap jöhet a döntő ütközet az olimpiai kvótáért!

Jégkorong
2025.02.08. 20:20

Női jégkorong olimpiai selejtező: a németek simán megverték a szlovákokat a mieink csoportjában

Jégkorong
2025.02.08. 17:31
Ezek is érdekelhetik