Téli olimpia: botrányt okozott, hazaküldték a norvég delegáció egyik tagját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.14. 10:38
Botrány rázta meg a pjongcsangi téli olimpián tartózkodó norvég delegációt: az egyik sportoló meg nem nevezett támogatója részegen tört-zúzott, még egy rendőrautóban is kárt tett, ezért a dél-koreai rendőrség letartóztatta.

Hosszúra nyúlt a norvég sportvezetők kedd éjszakája, a dél-koreai rendőrség ugyanis letartóztatott egy, a skandináv delegációhoz tartozó személyt Pjongcsangban. A téli olimpián szponzori minőségben résztvevő személy sajtóhírek szerint részegen tört-zúzott, letartóztatásakor ellenállt és megrongált egy rendőrautót is.

Végül a szöuli norvég nagykövetség egyik munkatársa, illetve a Norvég Olimpiai Bizottság téli sportokért felelős igazgatója, Helge Bartnes sietett a segítségére.

A Vg.no portál szerint a garázda vállalta, hogy megtériti az általa okozott kárt. A lap szerint 22 ezer norvég koronát (680 ezer forintot) kellett fizetnie, csak ezt követően hagyhatta el az országot. „Az ilyen fegyelmi ügy összeegyeztethetetlen a norvég olimpiai csapattal, ezért a vétkest azonnal kizártuk és hazaküldtük” – nyilatkozta Tore Övrebö, a Norvég Olimpiai Bizottság alelnöke.

Az esetről a sportolókat is megkérdezték, Martin Johnsrud Sundby elárulta, egy ideig ijedtség lett úrrá rajtuk is. „Megrémültem, amikor hallottam az esetről, attól rettegtem, hogy valaki közülünk volt” – válaszolta nevetve a 30 km-es férfi szkiatlon ezüstérmese. „Nem tudjuk, ki az, de ilyen nem történhet meg az olimpián” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Lábát törte az olaszok világbajnoka, kihagyja a téli olimpiát

Téli sportok
2025.10.23. 15:07

Elfogadták a 2.1 milliárd eurós költségvetést a 2030-as téli olimpiára

Téli sportok
2025.10.23. 13:10

Tóth Zita elárulta, milyen célokkal készül a téli olimpiára

Téli sportok
2025.10.23. 10:10

Lábát törte a szuperóriás-műlesiklás olasz vb-győztese, kérdéses az olimpiai indulása

Téli sportok
2025.10.22. 17:56

Tizennyolc orosz gyorskorcsolyázó kapott kanadai és amerikai vízumot

Téli sportok
2025.10.16. 14:25

Milánó 2026: csúszik a nagy jégkorongcsarnok átadása, a magyar U20-asok máshol játszanak

Téli sportok
2025.10.16. 10:12

Fontos siker az ausztrálok ellen a curling olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
2025.10.10. 14:59

Milánó 2026: Kozuback Kamilla biztos benne, hogy ott lesz a játékokon

Téli sportok
2025.10.09. 19:30
Ezek is érdekelhetik