Téli olimpia: a házaspár 17 ezer km-t kerékpározott, hogy megnézze fiuk versenyét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.15. 16:50
Mischa Gasser svájci síakrobata édesapja és mostohaanyja egy év alatt 17 ezer kilométert tett meg kerékpáron, hogy a pjongcsangi téli olimpián megnézzék fiuk versenyét.

„Amikor megérkeztünk, és láttuk, ahogy a fiam várt bennünket, az nagyon meghatott minket. Nincsenek rá szavak" – mondta a Reutersnak az 55 éves Guido Huwiler. Felesége, az 57 éves Rita Ruttimann elárulta: a mindennapos kerékpározás volt a legnehezebb.

A pár tavaly februárban indult el a Zürichtől 70 kilométerre lévő Oltenből, és húsz országon mentek keresztül, mielőtt kedden megérkeztek Pjongcsangba. A vállalkozó kedvű pár elmondta: az út legfárasztóbb szakasza a Pamír hegység volt a 4000 méter fölötti magasságával. A kínai határnál pedig az egész út végkimenetele egy hajszálon múlt: nem akarták ugyanis elfogadni Guido Huwiler vízumát, aki addigra már bozontos szakállt növesztett, és nem akarta levágni.

A házaspár a nulla Celsius fok körüli dél-koreai időjárás ellenére a szabadban táborozik, méghozzá a Bogvang Phoenix Havas Parkban, ahol a síakrobaták versenyeit rendezik.

Huwiler emlékei szerint fia négy-öt éves korától arra vágyott, hogy az olimpián versenyezzen.

A 26 éves Mischa Gasser szombaton férfi ugrásban indul, a versenyszám döntőjét másnap rendezik. A svájci sportoló négy évvel ezelőtt, Szocsiban a 18. helyen végzett.

A HÁZASPÁR 2017 OKTÓBERÉBEN, THAIFÖLDÖN

Enjoying Thailands humidity 100%wet

110 Likes, 7 Comments - Ausgebüxt (Guido Huwiler) (@guidohuwiler) on Instagram: "Enjoying Thailands humidity 100%wet"

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Villámcsapásban elhunyt az olimpiai bronzérmes norvég síelő

Téli sportok
2025.07.16. 22:02

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54
Ezek is érdekelhetik