Maradt esély – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2018.02.17. 22:58

Valljuk be, amikor a rövid pályás gyorskorcsolyázók szombati programját böngésztük, elsősorban arra számítottunk, hogy 1000 méteren Liu Shaolin Sándor végre megszerzi a sportág első olimpiai érmét. Ám történt, ami történt – versenyzőnket, a szám 2017-es világbajnokát a döntőben kizárták –, így az érmes helyezés még várat magára. Viszont Jászapáti Petra hatodik helye – ha szabad így fogalmazni – felértékelődött. Tizenkilenc éves korisunk rutinos társait megszégyenítő versenyzéssel jutott a döntőbe, ahol a lehetőségeket reálisan felmérve, tervét megvalósítva pontszerző helyen ért célba. A fináléba jutáshoz Petrának Fortuna is segített, de a short track ilyen sportág, a szerencse hiányát fiaink a saját bőrükön tapasztalhatták meg. Jászapáti eredménye az olimpiák történetében a női egyéni versenyszámokban a második legjobb: Huszár Erika 2010-ben szintén 1500 méteren korcsolyázott be hatodikként (Huszár 2006-os torinói negyedik helye az eddigi legjobb magyar helyezés).

A nagy kérdésre a válasz továbbra is várat magára, nevezetesen, lesz-e áttörés, azaz lesz-e végre érem? Az egyéni versenyek közül reálisan erre a férfiaknál a legrövidebb távon, 500 méteren lehet még esélyünk, de az eddigi tapasztalatok azt mutatják, az olimpia a rövid pályásoknál (is) egész más, mint egy világbajnokság vagy egy világkupafutam. Ötszázon ugyan Liu Shaolin Sándor 2016-ban vb-aranyérmes volt Szöulban, öccse, Shaoang pedig bronzérmes, plusz 2017-ben Ádó a junior-vb-t megnyerte, de hogy ebben a sportágban mennyi múlik a bizonytalansági tényezőn, azt a legjobban éppen az 1000 méteren újdonsült olimpiai bajnok Samuel Girard esete bizonyítja: a kanadai koris eredetileg csupán a B-döntőbe jutott, ám mivel az elődöntőben szabálytalanul akadályozták, ezért a fináléban is korcsolyázhatott – a többit már tudjuk, ő nyert! Vagy ugyancsak egy friss példa: Jászapáti Petrával ellentétben a brit Elise Christie (Liu Shaolin Sándor kedvese) a szám nagy esélyeseként még csak pontot sem szerzett, ugyanis az elődöntőben hatalmasat esett.

A „lesz-e érem vagy sem” kérdésére legkésőbb a short trackesek utolsó versenynapján, csütörtökön kapunk választ. A már múlt kedd óta döntős férfiváltónknak a dobogós helyezéshez csupán egy csapatot kell megelőznie. Kérdés, hogy a srácok könnyű vagy nehéz lábbal korcsolyáznak-e…

Az talán semmiképpen sem rontana a helyzeten, ha 500-on több futamban is rajthoz kellene állniuk. Sőt!

Legfrissebb hírek

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
6 órája

Vágy és realitás – N. Pál József publicisztikája

Magyar válogatott
2025.06.17. 23:43

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.06.16. 23:37

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 23:37

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08
Ezek is érdekelhetik