Liuék ezt is elérték: a magyar sport követendő példa lett Romániában!

„Nagy a kísértés, hogy az ember kiírjon egy fricskát a Facebook-ra: Magyarországnak megvan az első aranyérme a téli olimpiai játékokon! Gratulálunk nekik! Nekünk vannak szép hegyeink” – kezdi a blogsport.gsp.ro-n publikált írást Costin Stucan, majd leszögezi, hogy amíg Románia 1928 óta csak vár a nagy pillanatra, addig a magyar férfi gyorskorcsolyaváltó Kínát és Kanadát is megelőzve tudott nyerni Pjongcsangban.

Majd rögtön hozzá is teszi, Románia valószínűleg még egy évszázadot várhat hasonló sikerre.

„Az első reflex, hogy sündisznóállásba gömbölyödünk. Nekünk van egy országunk, amelyet keresztül-kasul szelnek a hegyek, a magyarok 1014 méterre másznak fel, amikor a legmagasabb hegycsúcsukat, a Kékest célozzák meg. Persze, ez egy felületes gondolat. Az olimpiai siker nem attól függ, hogy kinek magasabbak a hegyei. Ilyen alapon Nepál lenne a téli sportok koronázatlan királya, ám az Everest alatti ország egyetlen érmet sem nyert soha. Nekünk, a Kárpátok Fiainak egyetlen érmünk van: bronz, és éppen ötven évvel ezelőtt szereztük, Ion Panțuru és Nicolae Neagoe, bobban. A magyaroknak a mostani arany mellett van még hat érmük, melyeket 1932 és 1980 között szereztek” – hasonlítja össze a szerző a magyar és a román mérleget a téli olimpiákon.

„Ők is évtizedeken át vártak az újabb éremre – írja rólunk, magyarokról –, de most végre van okuk a büszkeségre, még akkor is, ha a rövid pályás váltó nem mind a négy tagjának ereiben csordogál tiszta magyar vér.”

Ezt követően részletesen bemutatja Liuék történetét, és idézi is Liu Shaolin Sándort a kezdetekről („Az elején gyakran elestünk, de felálltunk és mentünk tovább”), illetve arra is kitér, hogy az úszással szemben döntöttek végül a korcsolya mellett. Kifejti, hogy a Liu testvérek néhány év alatt egy kínai edzőnő segítségével (Csang Csing – a szerk.) jutottak el arra a szintre, ahol most tartanak és az ő fejlődésük jó hatással volt a többiekre, így a váltóban szereplő Burján Csaba és Knoch Viktor teljesítményére, akik a testvérpárral együtt még jobbak lettek.

„És akkor nekünk, a Kárpátok fiainak van három lehetőségünk – igyekszik Liuék példájából tanulságokat vonni a szerző a cikk második felében. – Bámulhatjuk irigykedve a magyar téli olimpiai bajnokokat, mondván, hogy igazából kínaiak. De teljesen mellőzhetjük is őket. Azonban azt is megtehetjük, hogy megpróbáljuk megérteni, mi, miért történt.”

„2006-ban, amikor a Liu testvérek elkezdtek korcsolyázni, Magyarországon 13 bezárt és 20 működő korcsolyapálya volt, többnyire vadonatújak. A Romániában 1989 előtt épített kevés korcsolyapálya düledezni készült. 12 évvel később a magyarországi korcsolyapályák száma lassan tovább nő, Romániában csökken. Ajánlok önöknek egy gyakorlatot. Próbáljanak meg korcsolyázni Bukarestben. Menjenek el a történelmi Floreasca korcsolyapályára – a helyén egy exkluzív klub áll, terasszal és medencével… Vagy keressék fel a korcsolyapályát a Herastrau Parkban – már az sincs meg! Időközben felbukkant néhány új korcsolyapálya, de meg lehet őket számolni egy kézen” – fogalmaz Costin Stucan, aki egy másik, jeges sportról is ír.

„Az a kevés gyerek meg, aki meg jégkorongozni akar, elmegy az AFI Mallba (egy bukaresti plázába – a szerk.) az éppen shoppingoló és a hasukat tömő bukarestiek közé. A hokiról beszélünk, egy sportágról, amelyben az 1977-es világbajnokságon a Tureanu, Pisaru, Varga és Gall nevével fémjelzett csapat 5–4-re megverte a kilenc NHL-játékossal felálló Egyesült Államokat. Ma már ebben a sportágban is felülmúlnak minket a magyarok.”

Azt már mi tesszük hozzá, hogy talán nem véletlen a fentiek ismeretében, hogy a legmagasabb szinten a jégkorongot Romániában is a magyarok űzik, méghozzá Csíkszeredában, és nem véletlenül vannak tele már a román korosztályos válogatottak is magyar – leginkább székelyföldi magyar – játékosokkal.

„Tovább is van, folytassam? – teszi fel a költői kérdést írása végén Stucan. – Magyarország a második helyet foglalja el a világon, ami az egy főre jutó olimpiai aranyérmeket illeti, Finnország után. A magyaroknak 176 nyári olimpiai aranyérmük van, és most már egy téli is, és tízmillióan vannak. Romániának pont feleannyi aranyérme van (89), mint Magyarországnak, miközben a lakossága kétszer akkora. Miért jobbak a puszták gyermekei a Kárpátok fiainál? A válasz gyökér egyszerű: mert még megvan a vérükben a munka iránti alázat. És még mindig van jegük.”

Ehhez nagyon már nincs is mit hozzáfűzni. Talán csak annyit: a román-magyar viszonyt ismerve, és tudva azt, hogy például 2013-ban milyen botrányos üzenetet intézett a román Pro Sport Görbicz Anitához, jó látni, hogy tárgyilagosan és közel sem becsmérlően, sőt irigykedve ír rólunk, magyarokról, illetve a magyar sportról a román kolléga. Kimondottan jó hallani, hogy immár Romániában is példaként tekintenek Magyarországra – Liuék ezt is elérték!