„A női hokisaink előbb lehetnek ott az olimpián, mint a férfiak”

– Hét évvel ezelőtt még játékos volt, ma már a Nemzetközi Jégkorongszövetség képviselőjeként a pjongcsangi női jégkorongtorna főnöke – komoly karrier.
– Az egész sportdiplomáciai pályafutásom gyorsan indult el és meredeken ívelt felfelé, hiszen 2011-ben még játékos voltam, januárban ott voltam a válogatottal a világbajnokságon, aztán másfél év múlva már a nemzetközi szövetség elnökségében ültem – válaszolta Kolbenheyer Zsuzsanna, akivel két jégkorongmeccs között beszélgettünk Pjongcsangban. – Már a szocsi játékokon is enyém volt ez a feladat, hatalmas megtiszteltetés, hogy ezúttal is rám gondolt az IIHF.

– Vajon mindez minek köszönhető?
– Nagy meglepetés volt nekem is! Szeptemberben mindig van egy kongresszusunk, Szocsi előtt is volt: ott az elnökségi ülésen elénk tettek egy listát, amelyen már ott szerepelt a nevem úgy, hogy előtte engem senki nem kérdezett meg. Nyilván köszönhető mindez a felém irányuló bizalomnak, és annak is, hogy a munkámmal már másfél év alatt meggyőztem a kollégáimat, hogy alkalmas vagyok a feladatra. Egyébként René Fasel elnök úr részéről az elejétől kezdve megkapom a támogatást, pedig korábban nem ismertük egymást – ez talán azért van, mert én voltam az első olyan női bizottsági tag, aki a sportból jött, és talán számított az is, hogy a kezdetektől megvolt az elképzelésem arról, hogy a női jégkorongnak milyen irányba kellene haladnia.

– Ha már női jégkorong: milyen a sportág megítélése a világban, és milyen itt, Pjongcsangban?
– Ezen az olimpián speciális helyzetben vagyunk, hiszen különleges ízt kölcsönöz a tornának, hogy Észak- és Dél-Korea közös csapatot indított – ez többet biztosan nem fog előfordulni. Ezért is, meg azért is, mert a helyieknek tetszik ez a sportág, a női mérkőzések telt házasak. Mindez a férfitornáról nem mondható el – egyelőre. S hogy a világban milyen a megítélése? Még nincs azon a helyen, ahol lennie kellene… A legnagyobb baj, hogy sehol sem fektetnek elég energiát a sportág reklámozásában, pedig azt gondolom, az a szint, ahol az első tizenöt-tizenhat csapat van, már élvezhető szint. Ám ha az emberek nem tudnak arról, hogy a közelükben van egy torna, vagy éppen világbajnokság, akkor nem mennek oda…

– Az eredményeket ismerjük, de hol tartunk mi?
– Az U18-as válogatottunk 2013-ban és 2014-ben az A-csoportban szerepelt, a lányok többsége a felnőttválogatottban is ott van – ennek is köszönhető, hogy az utóbbi öt évben Magyarország tíz helyet lépett előre a világranglistán. Remélem, hogy a fejlődés folytatódik, bár ebben az ütemben nyilván nem fog, hiszen innen már egyre nehezebb a feljebb lépés. A cél az lenne, hogy néhány éven belül az A-csoportban is megmutathassuk magunkat.

– Bár nyilván elfogult, de ha tippelnie kellene, mit mondana: a férfiválogatott vagy a női lehet először olimpiai résztvevő?
– Ehhez az elfogultságomra sincs szükség, hiszen egyértelműen a női jégkorongnak van erre nagyobb esélye. A férfi A-csoport 16 csapatos, a női nyolc, és 2019-től tíz lesz. A férfiak ugyan kétszer már ott voltak az A-csoportban, a lányok meg még nem jártak ott, de már ott vannak a közelben, megjósolhatatlan, hogy az idei világbajnokságon ki jut fel az A-csoportban. És a pekingi olimpián is tíz csapat indulhat majd, ez már eldöntött tény, szóval, azt hiszem, a lányoknak tényleg nagyobb a sanszuk.

– Említette, hogy Pjongcsangban a férfitorna meglehetősen foghíjas lelátókkal zajlik eddig. Nem nehéz kitalálni, hogy ehhez hozzájárult az is, hogy az NHL-játékosok nincsenek itt az olimpián.
– Ez egészen biztos. René Fasel elnök úr nyilatkozta valamelyik nap, hogy ez nagy csalódás, és az is marad: a történelembe ez az olimpia úgy vonul be, hogy a szupersztárok nem voltak jelen. Ettől persze Pjongcsangban is vannak kiváló játékosok, de azért az NHL-játékosok szintje egy másik szint. Gary Bettman NHL-elnök viszont a kezdetektől úgy nyilvánult meg, hogy nekik Dél-Korea nem piac, Kína viszont az, így az biztos, hogy Pekingben ott lesznek a szupersztárok. Egyébként nem igazán osztom az álláspontját, hiszen látható és érzékelhető, hogy a dél-koreaiak szeretik az amerikai sportokat, és szerintem éppen az olimpián szerezhetett volna újabb piacot az NHL.

– Sokáig küzdöttek, hogy meggyőzzék az NHL urát?
– Sokáig, nagyon sokáig, még szeptemberben is folytak a tárgyalások, pedig akkor már elkezdődött az NHL. És a játékosok szerettek volna itt lenni a versenyen, könnyen lehet, hogy sokuknak ez lett volna az egyetlen olimpiája! Fantasztikus persze az NHL-ben játszani, az a karrier csúcsa, mégis más, mint az olimpián egy nemzeti válogatott tagjaként jégre lépni – ezt a lehetőséget Gary Bettman elvette a sportolóktól…