Pjongcsang 2018: szabadkártyával indulhat az észak-koreai műkorcsolyapáros

Vágólapra másolva!
2018.01.26. 15:55
Szabadkártyával ott lehet a február 9-én kezdődő pjongcsangi téli olimpián a Rjom Te Ok, Kim Ju Szik észak-koreai műkorcsolyapáros, amely bronzérmet szerzett pénteken Tajpejben a Négy Kontinens-bajnokságon.

A duó az ország történetének első párja, amely nemzetközi műkorcsolyaversenyen érmet nyert: a Négy Kontinens-bajnokságon az Európán kívüli legjobbak küzdenek egymással.

„Negyedik helyen álltunk a rövidprogram után, de bíztunk abban, hogy a kűr jobban sikerül majd. Nagyon boldog voltam, hogy összejött az érem” – mondta Rjom, a páros 18 éves női tagja, aki a közvetlenül a szabadprogram után még sírva vette tudomásul, hogy elesett a dupla Axelből. Végül ez a hiba is belefért számukra, és felállhattak a dobogóra.

„Remélem, Pjongcsangban azt a formánkat tudjuk hozni, amit az edzéseken szoktunk, mert akkor még jobban fogunk futni. Nem gondolkozunk éremben, egyszerűen csak fejlődni szeretnénk” – mondta Rjom partnere, a 25 éves Kim. A versenyt egyébként az amerikai Tarah Kayne, Danny O'Shea kettős nyerte honfitársaik, Ashley Cain és Timothy Leduc előtt.

Az észak-koreai páros még tavaly szeptemberben, a németországi Oberstdorfban rendezett Nebelhorn Kupán vívta ki az olimpiai szereplés lehetőségét, ugyanakkor a megadott október 30-i határidőig nem adta le nevezését az olimpiára, így a szabályok értelmében nem lehetne ott Dél-Koreában.

A két Korea vezetői múlt szombaton egyeztek meg arról, hogy az északiak indítanak sportolókat Pjongcsangban, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pedig szabadkártyát adott az északi párosnak. Mellettük négy sportág hat versenyszámában még 22 észak-koreai sportoló vesz részt a játékokon.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Az olimpia után visszavonul a japánok háromszoros világbajnok műkorcsolyázója

Téli sportok
2025.06.20. 10:37
Ezek is érdekelhetik