Téli olimpia: több mint 200 orosz indulhat Pjongcsangban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.21. 18:42
A februári pjongcsangi téli olimpián kétszáznál is több honfitársának részvételében bízik Pavel Kolobkov orosz sportminiszter.

Kolobkov az R-Sport hírügynökségnek csütörtökön elmondta: számításaik szerint 217 orosz sportoló felel meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) feltételeinek. A TASZSZ hírügynökség ugyanakkor úgy tudja, hogy az oroszok 350 versenyzőjük számára kérnek engedélyt a NOB-tól arra, hogy „semlegesként” induljon az olimpián. Áprilisban a bő olimpiai keretben még 633 orosz sportoló neve szerepelt.

A NOB várhatóan januárban határoz a végleges indulókról.

Az oroszok pjongcsangi részvételéről december ötödikén döntött a NOB, amely az Orosz Olimpiai Bizottságot (OKR) azonnali hatállyal felfüggesztette, így a sportolók indulását csak semlegesként, az ötkarikás zászló alatt engedélyezte. Ennek nyomán azok a versenyzők, akik kvótát szereznek, bizonyítottan tiszták, nem sértették meg korábban a doppingszabályzatot, és részt vesznek a számukra előírt ellenőrzéseken, Olimpiai Sportoló Oroszországból (OAR) megjelöléssel szerepelhetnek a február 9-én rajtoló játékokon.

Legfrissebb hírek

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Nem indulhatnak orosz szánkósok a 2026-os téli olimpián

Téli sportok
2025.06.18. 18:17

Jégkorong: igazi sztárparádé várható az olimpián

Jégkorong
2025.06.17. 15:08

Milánó 2026: érvényben marad az orosz hokiválogatott kizárása

Egyéb egyéni
2025.05.27. 15:05
Ezek is érdekelhetik