Pjongcsang 2018: az indulás mellett döntöttek az oroszok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.12. 11:39
Részt vesznek a februári, pjongcsangi téli olimpián az orosz sportolók, akik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) múlt heti határozata szerint csak semleges zászló alatt versenyezhetnek majd a játékokon.

Az indulásról szóló egyhangú döntés kedden, az úgynevezett olimpiai gyűlésen született meg – jelentette a TASSZ orosz hírügynökség.

Az Orosz Olimpiai Bizottság (OKR) elnöke, Alekszandr Zsukov úgy fogalmazott, támogatják azokat a versenyzőket, akik indulni szeretnének. Dmitrij Peskov, a Kreml szóvivője a bejelentés után azt mondta: a Kreml támogatja az OKR döntését.

Mégis közvetítenek az oroszok
Az orosz állami televízió mégis közvetíti a téli olimpia egyes versenyszámait. „Azokat az eseményeket természetesen közvetítjük, amelyeken szerepelnek orosz sportolók” – közölte a TASZSZ orosz hírügynökséggel az egyes csatorna szóvivője kedden.
Az Összoroszországi Televíziós és Rádiósugárzási Társaság (VGTRK) a múlt keddi NOB határozatokra válaszul még azt közölte, hogy az állami tévécsatornák nem közvetítik a dél-koreai játékok eseményeit.

Vlagyimir Putyin orosz elnök már múlt szerdán kijelentette: nem akadályozzák meg egyetlen orosz sportoló esetében sem, hogy elinduljon az olimpián.

Az orosz doppingbotrány miatt a NOB végrehajtó bizottsága múlt kedden felfüggesztette az OKR-t, ezzel egyben kizárta a februári, pjongcsangi seregszemléről, és csak semlegesként, az ötkarikás zászló alatt engedélyezte az orosz sportolók indulását. Egyben felfüggesztette Zsukov NOB-tagságát, továbbá minden ötkarikás eseményről kitiltotta Vitalij Mutko volt orosz sportminisztert, a futballszövetség jelenlegi elnökét, a jövő évi világbajnokság főszervezőjét.

A NOB-döntés nyomán azok a versenyzők, akik kvótát szereznek, bizonyítottan tiszták, nem sértették meg korábban a doppingszabályzatot és részt vesznek a számukra előírt ellenőrzéseken, "Olimpiai Sportoló Oroszországból" (OAR) megjelöléssel szerepelhetnek Pjongcsangban. Ez a jelzés szerepel majd az öltözékükön, aranyérem esetén pedig az olimpiai himnuszt játsszák el nekik.

A 2018-as téli olimpiát február 9. és 25. között rendezik a dél-koreai városban.

 

Legfrissebb hírek

Semlegesként visszatérhetnek az orosz vitorlázók

Egyéb egyéni
2025.07.24. 13:56

Az orosz női válogatott ott lehet a sakkcsapat-világbajnokságon Linaresben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 13:00

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Ovecskin az orosz jégkorong-válogatott visszavételét sürgeti

Jégkorong
2025.07.21. 15:56

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Vizes vb: az orosz és a fehérorosz érmeket is számolják

Vizes vb 2025
2025.07.13. 13:01

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Semlegesként visszatérhetnének az orosz tornászok

Torna
2025.06.13. 11:32
Ezek is érdekelhetik