Téli olimpia: egymás után három lehet a Távol-Keleten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.15. 15:26
A Japán Olimpiai Bizottság (JOC) jóváhagyta, hogy Szapporo megbeszéléseket kezdjen a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) a 2026-os téli olimpia megrendezéséről.

A JOC alelnöke, Hiraoke Eiszuke jelentette be, hogy a város – amely 1972-ben egyszer már vendégül látta a világ legjobb téli sportolóit – érdeklődik az ötkarikás játékok iránt.

A NOB egy hónapja közölte, hogy a 2026-os téli olimpia pályáztatási folyamata eltér majd az eddigiektől: a korábban megszokottakhoz képest jóval rövidebb és olcsóbb lesz, a legnagyobb változást az jelenti, hogy meghívásos lesz a kandidálás. A reformok révén a városoknak és a nemzeti bizottságoknak lehetőségük lesz, hogy fenntarthatóbb, ésszerűbb és gazdaságosabb téli olimpiát tervezhessenek a korábbiaknál.

A NOB 2018 októberi ülésén, a végrehajtó bizottság javaslatai alapján hívja majd meg a kandidálásra a városokat. A folyamat második, jelölő szakasza ekkor kezdődik és a 2019 szeptemberi helyszín-kijelölésig tart. A jelölteknek csupán egyetlen pályázati anyagot kell leadniuk 2019 januárjában, s a megválaszolandó kérdések száma harmadával csökken az eddigiekhez képest.

A 2026-os rendező város szerződésének szövegét 2019 júliusában közlik, melyben szerepel majd, hogy a NOB a játékok sikeréhez nagyjából 925 millió dollár támogatással járul hozzá.

Jövőre a dél-koreai Pjongcsang, 2022-ben Peking rendezi a téli olimpiát.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
4 órája

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.07.11. 08:29

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Az olimpiai idény után visszavonul Lara Gut-Behrami

Téli sportok
2025.06.26. 15:50
Ezek is érdekelhetik