Alpesisí-vk: már Shiffrin sem nyeretlen az idényben

Vágólapra másolva!
2017.11.26. 22:20
A férfiaknál a kanadai Lake Louise-ban szuper-G, a nőknél az amerikai Killingtonban műlesiklófutammal folytatódott az idény. Előbbieknél a győzelmet a norvég Kjetil Jansrud, utóbbiaknál pedig az amerikai Mikaela Shiffrin szerezte meg.

Killingtonban megszületett a hazai szurkolók által annyira óhajtott Shiffrin-győzelem. Az összetett világkupa címvédője már az első futamban is remekelt, mindössze a svájci Wendy Holdener tudott vele egy másodpercen belülre kerülni. Ráadásul a második futamban az üldözők sorra hibáztak, így amikor az amerikai sorra került, akkor a szlovák Petra Vlhová állt az élen, az ötödik helyről feljőve. Vele szemben már majdnem másfél másodperc volt a különbség, amit aztán még tovább tudott növelni, így végül óriási fölénnyel győzött, míg a harmadik helyen az osztrák Bernadett Schild végzett.

A férfiaknál norvég–osztrák csata alakult ki a dobogós helyekért. Végül a hetedikként rajtoló norvég Jansrud volt a leggyorsabb, de némi szerencséje is volt, mert nem sokkal futama után elkezdett esni a hó, majd a köd is leszállt, így a riválisok már rosszabb körülmények között voltak kénytelenek lejönni a pályán. Így például honfitársa, Aksel Lund Svindal, aki fél másodperces hátránnyal az ötödik helyen zárt, vagy az osztrák Max Franz, aki viszont 28 századmásodperccel a második lett. A dobogó harmadik fokára egy másik osztrák, Hannes Reichelt állhatott fel, a negyedik pedig a változatosság kedvéért egy norvég, Aleksander Aamodt Kilde lett.

ALPESISÍ-VK, LAKE LOUISE (KANADA)
Férfi szuper-G
1. Kjetil Jansrud (norvég) 1:30.76 perc
2. Max Franz (osztrák) +0.28 mp
3. Hannes Reichelt (osztrák) +0.32
Az összetett vk állása
1. Kjetil Jansrud (norvég) 145
2. Beat Feuz (svájci) 122
3. Aksel Lund Svindal (norvég) 105
KILLINGTON (EGYESÜLT ÁLLAMOK)
Női műlesiklás
1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 1:40.91
2. Petra Vlhová (szlovák) +1.64
3. Bernadette Schild (olasz) +2.67
Az összetett vk állása
1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 305
2. Petra Vlhová (szlovák) 221
3. Viktoria Rebensburg (német) 200

Böngésszék téli sport adatbankunkat!

Itt találják meg az idény összes sívilágkupa-eredményét!

Legfrissebb hírek

Leitgeb Richárd az első futamban kiesett Hafjellben az alpesisí-vk-n

Téli sportok
2025.03.16. 13:35

Alpesisí-vk: Odermatt sorozatban negyedszer nyert összetettben

Téli sportok
2025.03.15. 18:18

Úry Bálint és Tóth Zita nyerte meg az óriás-műlesiklást az alpesisí-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:23

Alpesisí-vb: három magyar került be a férfi műlesiklás vasárnapi versenyébe

Téli sportok
2025.02.15. 17:45

Téli EYOF: rögtön két érmet szerzett a magyar csapat!

Téli sportok
2025.02.11. 15:50

Shiffrin poszttraumás stressz-szindrómában szenved

Téli sportok
2025.02.11. 11:10

Váratlan amerikai világbajnoki cím női lesiklásban

Téli sportok
2025.02.08. 16:56

Alpesisí-vk: Leitgeb az első futamban kiesett Schladmingban

Téli sportok
2025.01.29. 19:37
Ezek is érdekelhetik