Téli olimpia: olcsóbb, rövidebb és meghívásos lesz a pályázati folyamat

Vágólapra másolva!
2017.10.17. 21:57
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ismertette a 2026-os téli olimpia pályáztatási folyamatát, amely a korábban megszokottakhoz képest jóval rövidebb és olcsóbb lesz, a legnagyobb változást pedig az jelenti, hogy meghívásos alapon zajlik majd a kandidálás.

A NOB keddi közleménye szerint az új rendszer az Agenda 2020 elveihez igazodva az eddigieknél rugalmasabb lesz, illetve a pályázók folyamatosan egyeztethetnek majd a NOB-bal. A reformok révén a városoknak és a nemzeti bizottságoknak lehetőségük nyílik, hogy fenntarthatóbb, észszerűbb és gazdaságosabb téli olimpiát tervezhessenek a korábbiaknál.

A nemzetközi szervezet a módosítások révén a szokottnál kezdeményezőbb lesz a kandidálókkal történő együttműködés során, melynek záloga a pályázati folyamat első szakasza, amely során a párbeszéd kapja a főszerepet a rendezés iránt érdeklődőkkel, akiknek nem kell pályázati anyagot benyújtaniuk ez idő alatt.

A NOB 2018. októberi ülésén, a végrehajtó bizottság javaslatai alapján hívja majd meg a kandidálásra a városokat. A folyamat második, jelölő szakasza ekkor kezdődik és a 2019. szeptemberi helyszínkijelölésig tart. A jelölteknek majd mindössze egyetlen pályázati anyagot kell leadniuk 2019 januárjában, s a jelöltek számára kiírt kérdőíven a megválaszolandó kérdések száma harmadával csökken majd az eddigiekhez képest.

A 2026-os rendező város szerződésének szövegét 2019 júliusában közlik, s ebben szerepelni fog, hogy a NOB a játékok sikeréhez nagyjából 925 millió dollár támogatással járul hozzá.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság két nappal azután jelentette be a reformjait, hogy Innsbruckban népszavazáson utasította el a lakosság a pályázást. Ugyanakkor több ország jelentkezése is várható.

Jövőre a dél-koreai Pjongcsang, 2022-ben pedig Peking lesz a téli játékok házigazdája.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
4 órája

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.07.11. 08:29

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Az olimpiai idény után visszavonul Lara Gut-Behrami

Téli sportok
2025.06.26. 15:50
Ezek is érdekelhetik