Téli olimpia: a MOB biztosra veszi Nagy Konrád kvótáját

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.24. 20:03
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vezetői szinte biztosra veszik, hogy Nagy Konrád gyorskorcsolyázó kijut a februári phjongcshangi téli játékokra.

A 25 éves versenyző a hétvégén 500 és 5000 méteren is országos csúcsot ért el Kanadában egy nemzetközi versenyen.

„Házon belül úgy kezeljük, hogy Nagy Konrád bizonyosan ki fog jutni – szögezte le Vékássy Bálint MOB-főtitkár az M1 aktuális csatornán kedd este. – Rajta kívül a csapat jelentős részét nem meglepő módon a rövid pályás gyorskorcsolyázók alkotják majd. Majdhogynem tényként kezeljük, hogy a férfiaknál a váltó is kijut, és nagyon drukkolunk, hogy ez a nőknek is sikerüljön.”

Magyarországnak eddig két kvótája van, sífutásban Kónya Ádám, valamint női műkorcsolyában Tóth Ivett révén. A rövid pályás gyorskorcsolyázók négy versenyből álló kvalifikációs világkupa-sorozatából a sanghaji és a szöuli állomás van még hátra, a gyorskorcsolyázók számára mindez novemberben kezdődik.

A Koreai NDK és az Egyesült Államok konfliktusa miatt a figyelem középpontjába került biztonsági helyzetről Vékássy úgy fogalmazott: szerencsére a történelem eddig azt igazolta, hogy bár a terrorfenyegetettség a világban egyre fokozottabb, az utóbbi évtizedekben az olimpiákat mégis mindenki tiszteletben tartotta, és remélhetőleg ez ezután sem fog változni.

Legfrissebb hírek

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Nem indulhatnak orosz szánkósok a 2026-os téli olimpián

Téli sportok
2025.06.18. 18:17

Jégkorong: igazi sztárparádé várható az olimpián

Jégkorong
2025.06.17. 15:08

Milánó 2026: érvényben marad az orosz hokiválogatott kizárása

Egyéb egyéni
2025.05.27. 15:05
Ezek is érdekelhetik