Pjongcsang 2018: Bach elnézést kért az NHL-játékosoktól

Vágólapra másolva!
2017.09.16. 14:50
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke elnézést kért az észak-amerikai profi liga (NHL) játékosaitól, amiért nem szerepelhetnek a februári pjongcsangi téli olimpián.

Az ötkarikás szervezet első embere Limában, a NOB-kongresszus közben tartott sajtótájékoztatóján szabadkozott amiatt, hogy az NHL vezetése ezúttal nem tette lehetővé a legkiválóbb profik részvételét a játékokon.

„Bocsánatot kérek a hokisoktól, akik közül néhányat személyesen is ismerek. Amikor érdeklődtem náluk, egyöntetűen leszögezték, hogy ők játszani akarnak Pjongcsangban is. Nagyon sajnálom, hogy a jövő évi olimpián nem lehetnek ott..." – jelentette ki Bach.

Az NHL először az 1998-as, naganói játékok idejére függesztette fel bajnokságát, hogy játékosai szerepelhessenek az olimpián, azóta valamennyi ötkarikás esemény esetében így tett, igaz, rendszerint csak hosszas tárgyalássorozat és huzavona végén egyezett meg a NOB-bal erről. A liga ugyanakkor ezúttal nemet mondott. Áprilisban bejelentette, nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy az esztendő elején, amikor az Egyesült Államokban az amerikaifutball (NFL) és a baseball csúcsbajnoksága (MLB) is szünetel, felfüggessze a jégkorongbajnokságot.

A pjongcsangi olimpia hokitornáját február 9. és 25. között rendezik.

Legfrissebb hírek

Sulyok Tamás a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést adta át Thomas Bachnak

Egyéb egyéni
16 órája

Thomas Bachot a TF díszdoktorává avatják

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:03

NHL: kilencedszer Ovecskiné a Harlamov-trófea

Jégkorong
2025.08.08. 18:01

Film készül Alekszandr Ovecskin pályafutásáról

Amerikai sportok
2025.08.06. 11:16

NHL: Ovecskin vezeti a kereseti listát

Jégkorong
2025.08.04. 20:49

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
2025.08.01. 07:53

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01
Ezek is érdekelhetik