Alpesi sí: mégis folytathatja pályafutását Tina Maze

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.06. 11:29
Elgondolkodott pályafutása folytatásán a kétszeres olimpiai bajnok szlovén alpesi síző, Tina Maze, noha októberben bejelentette, hogy a mostani lesz az utolsó szezonja.

A 33 éves sportoló a tervei szerint most szombaton állt volna utoljára rajthoz a Mariborban rendezendő világkupaversenyen, ott, ahol 1999-ben bemutatkozott a sorozatban. A csütörtökön Zágrábban tartott férfi vk-verseny helyszínén azonban úgy nyilatkozott: lehet, hogy mégis folytatja a pályafutását.

„Az emberi természet része, hogy néha meggondoljuk magunkat. A testem nem bírna ki még tíz évnyi sízést, de kettőt talán igen” – nyilatkozott Maze, aki sérülések és fáradtság miatt 2015 márciusa óta nem versenyzett.

A négyszeres világbajnok a folytatást illetően hozzátette: a 2017–18-as olimpiai szezonbeli részvétele pedig nemcsak tőle, egyéb körülményektől is függ.

A szlovén sportoló olasz edző-élettársa, Andrea Massi elmondta: tanítványát nem kényszeríti semmire, ráhagyja a döntést.

 

Legfrissebb hírek

Úry Bálint és Tóth Zita nyerte meg az óriás-műlesiklást az alpesisí-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:23

Alpesisí-vb: három magyar került be a férfi műlesiklás vasárnapi versenyébe

Téli sportok
2025.02.15. 17:45

Téli EYOF: rögtön két érmet szerzett a magyar csapat!

Téli sportok
2025.02.11. 15:50

Shiffrin poszttraumás stressz-szindrómában szenved

Téli sportok
2025.02.11. 11:10

Váratlan amerikai világbajnoki cím női lesiklásban

Téli sportok
2025.02.08. 16:56

Alpesisí-vk: Leitgeb az első futamban kiesett Schladmingban

Téli sportok
2025.01.29. 19:37

Alpesisí-vk: Leitgeb az első futamban kiesett Kitzbühelben, Clément Noël győzött

Téli sportok
2025.01.26. 15:42

Hihetetlen visszatérés – Morvai Katalin publicisztikája

Téli sportok
2025.01.12. 23:51
Ezek is érdekelhetik