Alpesi vk: Miklós Edit is rajthoz áll Garmisch-Partenkirchenben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.04. 09:39
Miklós Edit lesiklásban és szuper-óriásműlesiklásban is rajthoz áll az alpesi sízők világkupa-sorozatának hétvégi állomásán, a németországi Garmisch-Partenkirchenben.

A magyar szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint a versenyző – aki szezonbeli eddigi legjobb eredményét elérve hatodik lett legutóbbi lesiklófutamában, Cortina d'Ampezzóban – ezúttal is szeretne a legjobb tíz között végezni, szuper-óriásmûlesiklásban pedig tovább gyarapítaná vk-pontjai számát.

Az olimpiai hetedik síző szerint hibátlan teljesítménnyel a dobogós helyezés is összejöhet számára Németországban. A közleményben felidézték, hogy ezen a pályán 2013-ban szerepelt a legjobban, amikor lesiklásban a 18. lett.

„Két napot Kühtaion edzettünk a hét elején, szerda óta pedig Garmischban vagyok. Szeretem ezt a pályát is, egy évvel ezelőtt majdnem sikerült egy jó lesiklóversenyt produkálnom, de sajnos elestem” – nyilatkozta Miklós Edit.

Kiemelte: idén egy hónappal hamarabb rendezik a viadalt, ezért a nap olyan szögben süt majd, hogy a pálya árnyékban marad, a nehéz látási viszonyok ugyanakkor végig a verseny folyamán minden induló számára azonos körülményeket biztosítanak.

 

Legfrissebb hírek

Bombameglepetés: osztrák siker férfi óriás-műlesiklásban az alpesisí-vb-n

Téli sportok
2025.02.14. 15:25

Alpesisí-vb: Ury Bálint az 52. helyről várja a második futamot óriás-műlesiklásban

Téli sportok
2025.02.14. 12:08

Ury Bálint indulhat pénteken óriás-műlesiklásban az alpesísí-vb-n

Téli sportok
2025.02.13. 18:34

Alpesisí-vb: olasz győzelem női óriás-műlesiklásban

Téli sportok
2025.02.13. 14:41

Alpesisí-vb: Mikaela Shiffrin nem indul óriás-műlesiklásban

Téli sportok
2025.02.10. 12:36

Váratlan amerikai világbajnoki cím női lesiklásban

Téli sportok
2025.02.08. 16:56

Alpesisí-vk: Leitgeb az első futamban kiesett Kitzbühelben, Clément Noël győzött

Téli sportok
2025.01.26. 15:42

Alpesisí-vk: Leitgeb az 51. Wengenben

Téli sportok
2025.01.19. 12:20
Ezek is érdekelhetik