Pjongcsang 2018: a házigazdák éremzuhatagban reménykednek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.30. 10:13
A házigazda dél-koreaiak célja, hogy húsz érmet, köztük legalább nyolc aranyat nyerjenek a jövő évi, pjongcsangi téli olimpián.

A szöuli nemzeti edzőtábor vezetője, Li Dzse Kun azt mondta, hogy az ország történetében először szeretnének a négy között zárni az éremtáblázaton.

A nyolc elsőség is rekord lenne, a csúcs ugyanis eddig a 2006-os torinói és a 2010-es vancouveri téli játékok volt, egyformán hat arannyal.

„Jelenleg úgy látom, a realitás ismét a hat első hely, de az a cél, hogy néhány ezüstöt arannyá változtassunk” – fogalmazott Li Dzse Kun.

Februárban a prognózissal is foglalkozó Gracenote Sports adatportál azt jósolta, hogy 16 év után először Norvégia nyeri a 2018-as téli olimpia éremtáblázatát, míg a dél-koreaiak beállítják eddigi legjobbjukat 14 dobogós helyezéssel.

Legfrissebb hírek

Tóth Zita: Az olimpia és a világkupa-pontszerzés az álmom

Téli sportok
Tegnap, 9:04

Milánó 2026: bemutatták az olimpiai fáklyát

Téli sportok
2025.04.14. 16:26

További százmillió euróval nőttek a milánói téli olimpia költségei

Egyéb egyéni
2025.04.10. 18:14

Közel 3000 euró a legdrágább jegy a téli olimpiára

Téli sportok
2025.04.08. 11:13

Súlyosan megsérült Federica Brignone alpesi síelő

Téli sportok
2025.04.03. 16:34

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:43

A bostoni vb-n olimpiai kvótákat is osztanak a műkorcsolyázóknak

Téli sportok
2025.03.26. 08:59

Milánó 2026: elkészült a bob-, szánkó- és szkeletonpálya

Téli sportok
2025.03.25. 17:07
Ezek is érdekelhetik