Síugrás: osztrák siker a planicai csapatversenyen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.22. 13:44
A szlovéniai Planicán folytatódott a sírugrók világkupa-sorozata, amelyben szombaton csapatversenyt rendeztek. A győzelmet a Stefan Kraft, Andreas Kofler, Thomas Diethart, Gregor Schlierenzauer összeállítású osztrák együttes szerezte meg a lengyelek és a norvégok előtt.

Már „féltávnál" is az osztrákok álltak az élen, több mint tízpontos előnnyel, utánuk azonban olyan szoros volt a mezőny, hogy a norvégok negyedik ugrója, Anders Bardal az ötödik helyről egészen a másodikig repítette csapatát. Mögöttük a németek, a lengyelek és a házigazda szlovének álltak minimális különbséggel.

Később az osztrákok harminc pont fölé növelték a fórjukat, a második és harmadik pozícióért viszont továbbra is nagy küzdelem folyt a norvégok és a lengyelek között; az utolsó ugrások előtt utóbbiak vezettek, de mindössze hat tizeddel. Bardal 132 és fél méterig repült, míg az összetett világkupa-elsőségét pénteken bebiztosító Kamil Stoch két méterrel távolabb. A leérkezése azonban elég bizonytalan volt, így végül csak három tizeddel vették át a vezetést a lengyelek, persze ez is elég volt. Schlierenzauer 136 métere pedig azt jelentette, hogy a sógorok majdnem negyven ponttal nyerték meg a vaiadlt.

Síugró-vk, Planica (Szlovénia)
CSAPATVERSENY (HS 134)
1. Ausztria 1045.6 pont
2. Lengyelország 1007.6
3. Norvégia 1007.3

Legfrissebb hírek

Szlovén és osztrák öröm a planicai sírepülőversenyen

Téli sportok
5 órája

Megdőlt a női síugrás világcsúcsa

Téli sportok
2025.03.14. 17:05

Északisí-vb: a norvég szövetség is felfüggesztette a síugróválogatott edzőjét és felszerelésmenedzserét

Téli sportok
2025.03.11. 09:58

Északisí-vb: Domen Prevc nyerte meg a férfi síugrók viadalát nagysáncon

Téli sportok
2025.03.08. 18:57

Északisí-vb: Nika Prevc duplázott a női síugróknál

Téli sportok
2025.03.07. 18:24

Északisí-vb: szlovén címvédés a férfi síugrók csapatversenyében

Téli sportok
2025.03.06. 19:22

Sáncrekord kellett a világbajnoki címhez síugrásban

Téli sportok
2025.03.02. 19:18

Északisí-vb: a síugrók női csapatversenyében is norvég siker született

Téli sportok
2025.03.01. 20:02
Ezek is érdekelhetik