Vanessa Mae: Van még néhány olyan vénasszony a mezőnyben, mint én

Vágólapra másolva!
2014.02.18. 10:05
null
Vanessa Mae a pályán (forrás: Action Images)
Vanessa Mae hegedűművész sikeresen célba ért a női óriás-műlesiklásban, bár többször is majdnem kiesett. Az első futamban 74. helyet kaparintotta meg, de a célba érkezők közül senkit nem tudott megelőzni. Ennek ellenére boldog volt. A második futam után a helyezésén is javított, végül a győztestől 50 másodperccel elmaradva, a 67. helyen végzett.

Az apja nevén, Vanakorn néven induló thaiföldi versenyző így látta a futamot:

„Annyira jó! Ott vannak a világ legjobb síelői, és ott van néhány olyan vénasszony (Mae 35 éves – a szerk.), mint például én, aki megpróbál valahogy lejutni. Szerintem nagyszerű az olimpia – megadja az esélyt, hogy valami újba kezdjünk az életben. Ha már mindent kipróbáltál fiatalon, akkor már nem találsz örömet az életben.”

„Nagyon megszerettem néhány lányt, például Tina Mazét, Lara Gutot, Anna Fenningert… de srácot is, például Bode Millert – erősebben tért vissza. Nem a legfiatalabb fickó a pályán, de rendkívül tehetséges.”

„Ilyenkor lehet igazán meglátni, hogy mi mindent tettek fel a sportért. Gőzöm sincs arról, hogyan lehet ennyire jó síelőnek lenni. Ezért mostantól nagyon fogom tisztelni a sportolókat, és boldog vagyok, hogy ezt az érzést megtaláltam magamban.”

Vanessa Mae a pályán (forrás: Action Images)
Vanessa Mae a pályán (forrás: Action Images)
Vanessa Mae a pályán (forrás: Action Images)
Vanessa Mae a pályán (forrás: Action Images)
Vanessa Mae a célban (forrás: Action Images)
Vanessa Mae a célban (forrás: Action Images)
Vanessa Mae a célban (forrás: Action Images)
Vanessa Mae a célban (forrás: Action Images)

 

Legfrissebb hírek

Lábát törte az olaszok világbajnoka, kihagyja a téli olimpiát

Téli sportok
16 órája

Elfogadták a 2.1 milliárd eurós költségvetést a 2030-as téli olimpiára

Téli sportok
18 órája

Tóth Zita elárulta, milyen célokkal készül a téli olimpiára

Téli sportok
21 órája

Lábát törte a szuperóriás-műlesiklás olasz vb-győztese, kérdéses az olimpiai indulása

Téli sportok
2025.10.22. 17:56

Tizennyolc orosz gyorskorcsolyázó kapott kanadai és amerikai vízumot

Téli sportok
2025.10.16. 14:25

Milánó 2026: csúszik a nagy jégkorongcsarnok átadása, a magyar U20-asok máshol játszanak

Téli sportok
2025.10.16. 10:12

Fontos siker az ausztrálok ellen a curling olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
2025.10.10. 14:59

Milánó 2026: Kozuback Kamilla biztos benne, hogy ott lesz a játékokon

Téli sportok
2025.10.09. 19:30
Ezek is érdekelhetik