Szocsi 2014: nyomozás indult Neureuther ellen, lemaradhat az olimpiáról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.14. 12:55
A müncheni ügyészség nyomozást indított a németek alpesi síelője, Felix Neureuther ellen, így elképzelhető, hogy a műlesiklás és óriás-műlesiklás egyik esélyesének tartott sportoló nem utazhat el a szocsi téli olimpiára. A gyanú szerint Neureuther szabálytalanul elhagyta a helyszínt, miután autóbalesetet szenvedett.

A 29 éves síző, aki a mostani szezonban mindkét szakágban nyert már világkupafutamot, péntek kora reggel éppen a müncheni repülőtérre tartott az autójával, amikor a jeges úton megcsúszott és nekicsapódott a szalagkorlátnak. Vele volt a barátnője, az olimpia ezüstérmes sílövő, Miriam Gössner is, aki korábbi sérülése miatt nem indulhatott Szocsiban.

Neureuther az eset után továbbhajtott, ám a repülőtér helyett orvoshoz ment. Édesapja korábbi tájékoztatása szerint a fiát Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrt vizsgálta meg, s abban bízik, hogy már ma délután elutazhat Szocsiba.

Délben aztán a rendőrségi szóvivő közölte, hogy a baleset miatt vizsgálat indult, amely azt hivatott kideríteni, hogy a rendőrséget mikor értesítették. A hatóság emberei megtalálták az eset állítólagos helyszínét, ahol egy gépkocsi kisebb részei hevertek, a szalagkorlátban pedig mintegy 500 eurós kár keletkezett.

A műlesikló vk-pontversenyben jelenleg második helyen álló sportolónak a szocsi játékok lenne a harmadik olimpiája. A tavalyi világbajnokságon szlalomban ezüstérmes Neureuthernek eddig nem volt szerencséje a játékokon: Torinóban mindkét számában kiesett, míg Vancouverben óriás-műlesiklásban nyolcadik lett, műlesiklásban ugyanakkor már az első futamban búcsúzott.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
Tegnap, 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
Tegnap, 10:02

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Nem indulhatnak orosz szánkósok a 2026-os téli olimpián

Téli sportok
2025.06.18. 18:17
Ezek is érdekelhetik