Szocsi 2014: német arannyal debütált a női síugrás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.11. 20:03
null
Társai ünneplik a sportág első olimpiai bajnoknőjét (Fotó: Action Images)
A női síugrók normálsáncversenyét rendezték meg kedd este a Szocsiban zajló téli olimpián. A győzelmet a német Carina Vogt szerezte meg az osztrák Daniela Iraschko-Stolz és a francia Coline Mattel előtt.

 

A világbajnoki címvédő amerikai Sarah Hendrickson volt az első női síugró az olimpiák történetében, és 94 méteres ugrásával meg is adta a sporttörténelmi verseny alaphangját. Az első sorozat után azonban ez mindössze a 19. helyhez volt neki elég. Némi meglepetésre az élen a német Carina Vogt állt egy 103 méteres ugrással, de mindössze egy ponttal előzte meg a francia Coline Mattelt és szűk hárommal a világkupa éllovasát, a japán Takanasi Szarát.

Ők hárman kiemelkedtek a többiek közül, mögöttük azonban elég sűrű volt a mezőny, talán ennek is köszönhető volt, hogy elég nagy volt a mozgás a hátsó régióban. Amikor az éllovas hármas következett, akkor a 2011-es világbajnok osztrák Iraschko állt az élen, aki a nap leghosszabb ugrását mutatta be, 104 és fél méterig szállt, és az ötödik helyről került az élre.

Ez még Takanasinak is magas volt, ő csak 98 és felet ugrott, és végül második lett. Coline Mattel még ezt is alulmúlta eggyel, és ő a harmadik helyre kapott besorolást. Ugyaneddig (97.5) szállt Vogt is, de neki ez is elég volt az első helyhez és a történelmi olimpiai bajnoki címhez.

Szocsi 2014
SÍUGRÁS, NŐI NORMÁLSÁNC
1. Carina Vogt (Németország) 247.4 pont (103.0m; 97.5m)
2. Daniela Iraschko-Stolz (Ausztria) 246.2 (98.5; 104.5)
3. Coline Mattel (Franciaország) 245.2 (99.5; 97.5)
4. Takanasi Szara (Japán) 243.0 (100.0; 98.5)
5. Evelyn Insam (Olaszország) 242.2 (98.5; 99.0)
6. Maja Vtic (Szlovénia) 241.9 (100.5; 100.5)

 

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Nem indulhatnak orosz szánkósok a 2026-os téli olimpián

Téli sportok
2025.06.18. 18:17

Jégkorong: igazi sztárparádé várható az olimpián

Jégkorong
2025.06.17. 15:08

Milánó 2026: érvényben marad az orosz hokiválogatott kizárása

Egyéb egyéni
2025.05.27. 15:05

Belebukott a ruhabotrányba a norvég szövetségi kapitány

Téli sportok
2025.05.22. 14:59

Milánó 2026: az infrastrukturális munkálatok felgyorsítását rendelte el az olasz kormány

Egyéb egyéni
2025.05.22. 12:50

Milánó 2026: a MOB elfogadta a sportági előrejelzéseket

Téli sportok
2025.05.05. 17:22
Ezek is érdekelhetik