Szocsi 2014: Kowalczyk törött lábbal nyerte meg a 10 km-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.13. 12:19
null
Justyna Kowalczyk fölényesen nyerte a versenyszámot (Fotó: Reuters)
A női  sífutók 10 km-es klasszikus stílusú versenyét rendezték meg csütörtökön a Szocsiban zajló téli olimpián. A győzelmet a lengyel Justyna Kowalczyk szerezte meg a svéd Charlotte Kalla és a norvég Therese Johaug előtt. A magyar Simon Ágnes a 69. helyen végzett.

A lengyel versenyző saját állítása szerint lábközépcsont-repedéssel versenyzett, és január eleje óta így készült. De így is fölényes sikert aratott, hiszen már féltávnál tíz másodperces előnye volt legfőbb riválisával, a norvég Marit Björgennel szemben, amely nyolc kilométernél már a duplájára nőtt.

A norvég ráadásul teljesen elfáradt a végére, és így a címvédő svéd Kalla, honfitársnője, a tavalyi világbajnok Johaug és a finn Aino-Kaisa Saarinen is megelőzte, végül csak ötödik lett.

A hetvenöt induló között 71-es rajtszámmal a magyar Simon Ágnes is indult, aki az első időmérőnél 69., fél távnál és 8 km-nél is egy helyet hátracsúszva a 70. volt, de jó hajrával visszaelőzte mongol vetélytársnőjét, és a 69. helyen végzett.

Szocsi 2014
SÍFUTÁS, NŐI 10 KM (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Justyna Kowalczyk (Lengyelország) 26:49.7
2. Charlotte Kalla (Svédország) +18.4
3. Therese Johaug (Norvégia) +28.3
4. Aino Kaisa Saarinen (Finnország) +30.3
5. Marit Björgen (Norvégia) +33.4
6. Stefanie Böhler (Németország) +46.5
...
69. Simon Ágnes (Magyarország) +10:18.9



Legfrissebb hírek

Tizennyolc orosz gyorskorcsolyázó kapott kanadai és amerikai vízumot

Téli sportok
2025.10.16. 14:25

Milánó 2026: csúszik a nagy jégkorongcsarnok átadása, a magyar U20-asok máshol játszanak

Téli sportok
2025.10.16. 10:12

Fontos siker az ausztrálok ellen a curling olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
2025.10.10. 14:59

Milánó 2026: Kozuback Kamilla biztos benne, hogy ott lesz a játékokon

Téli sportok
2025.10.09. 19:30

Gyulai Miklós támogatja a mezei futás felvételét a téli olimpia programjába

Atlétika
2025.10.09. 12:24

Milánó 2026: az NHL elnöke nem örül a leállásnak, de a játékosok miatt elfogadja

Amerikai sportok
2025.10.08. 18:34

Téli olimpiára kerülhet a cyclo-cross és a mezei futás

Kerékpár
2025.10.08. 14:50

Milánó 2026: két helyszínes megnyitó, országonként négy zászlóvivővel

Téli sportok
2025.10.07. 17:06
Ezek is érdekelhetik