Szocsi 2014: döntőbe került a szexi hódeszkás
A férfiak után a női hódeszkások selejtezőjét is lebonyolították a lejtő stílus versenyszámban. A mezőnyből nyolcan egyből a vasárnapi döntőbe kerültek, s köztük volt a szemrevaló ausztrál Torah Bright is, aki az ötödik legjobb eredménnyel jutott a fináléba.


A 29 indulót – erről a versenyszámról maradt le éppen csak a magyar Gyarmati Anna – két csoportra osztották, s a csoportok első négy helyezettje egyből a döntőbe került, míg a többiek a vasárnapi elődöntőben próbálhatják meg újra kivívni a fináléba kerülést.
A selejtező legjobb eredménye az osztrák Anna Gasser nevéhez fűződött (95.50 pont), míg a félcső versenyszám olimpiai címvédője, a szépséges Torah Bright (képünkön) az ötödik, a tavalyi világbajnok kanadai Spencer O'Brien pedig a hetedik legjobb pontszámot érdemelte ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








