Szocsi 2014: komolyan kell venni a terrorfenyegetést - Borkai

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.01.22. 08:45
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint komolyan kell venni azt a terrorfenyegetést, amelyet a MOB és más országok olimpiai bizottsága kapott a közelgő szocsi játékok előtt. A fenyegetésről a Nemzeti Sport számolt be elsőként.

Borkai Zsolt az MTI-nek szerda reggel elmondta: a MOB nemzetközi e-mail címére érkezett fenyegető üzenet.

„A MOB már értesítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, az orosz szervezőket, valamint Magyarországon a Terrorelhárítási Központot, hogy fenyegető üzenetet kapott. Komolyan kell venni az ilyen üzeneteket. Az illetékesek feladata, hogy eljárjanak az ügyben” – mondta a MOB elnöke. Hozzátette, a MOB még nem kapott választ a megkeresettektől, ugyanakkor tudomása van arról, hogy más, a szocsi olimpiára készülő országok olimpiai bizottságai is kaptak fenyegető tartalmú üzeneteket.

A február 8-án kezdődő téli olimpia elleni támadással az az iszlamista csoport fenyegetőzik, amely egy világhálóra feltett videoüzenetben magára vállalta a december végén Volgográdban elkövetett, 34 halálos áldozatot követelő merényleteket.

Legfrissebb hírek

Snoop Dogg a téli olimpiáról is tudósít

Téli sportok
Tegnap, 14:18

Milánó 2026: a FIS október végére halasztotta a döntést az orosz sízők indulásáról

Téli sportok
2025.09.25. 12:09

A MOB Pétervári-Molnár Bendegúzt javasolja az EOB sportolói bizottságába

Egyéb egyéni
2025.09.22. 19:56

Dopping miatt módosult három sílövőszám olimpiai sorrendje

Téli sportok
2025.09.19. 18:33

Coventry: Annyira lenyűgöző, hogy kedvet kaptam a téli sportokhoz!

Egyéb egyéni
2025.09.18. 19:01

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

A munkálatok a tervezett ütemben haladnak a milánói téli olimpiára

Téli sportok
2025.09.01. 10:35
Ezek is érdekelhetik