Szocsi 2014: a MOB szerint akár 21 magyar sportoló is indulhat

Vágólapra másolva!
2013.10.14. 13:43
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) számításai szerint legalább 12, de legjobb esetben akár 21 sportoló is képviselheti Magyarországot a 116 nap múlva kezdődő szocsi téli játékokon.

A MOB hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy rövid pályás gyorskorcsolyában, alpesi síben, sífutásban, hódeszkában, szánkóban és gyorskorcsolyában van esély magyar szereplésre. A legnépesebb csapat rövid pályás gyorskorcsolyában várható, amelyben minimum három férfi és három női versenyző részvételére számít a MOB, de az sem elképzelhetetlen, hogy tíz magyar lehet majd ott a sportág küzdelmeiben. Az indulói létszám elsősorban a váltókon múlik.

Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató jelezte, hogy hódeszkázásban és szánkóban még soha nem indult magyar téli olimpián. Előbbi sportágban Gyarmati Annának van esélye a kvóta megszerzésére, utóbbiban pedig Pulai Imre kenus olimpiai bajnok harcol a részvételért.

Jövőre a téli olimpia mellett a második nyári ifjúsági olimpiát is megrendezik. A kínai Nancsingban sorra kerülő játékokra a kvalifikáció a sportágak nagy részében még zajlik, az ugyanakkor már biztos, hogy cselgáncsban a fiú 66 és a lány 63 kilogrammban biztosan lesz magyar a mezőnyben, mint ahogy vitorlázásban és a fiú öttusázók egyéni küzdelmeiben is van már magyar kvóta.

A sajtóeseményen szóba került a szeptemberben indult kiemelt edzői program is. Kiderült, hogy a MOB mind a 154 kiválasztott szakemberrel megkötötte a szerződést és az első fizetéseket már el is utalta. Szabó Bence MOB-főtitkár arról beszélt, az edzőknek kicsit még furcsa, hogy munkájukat alaposan ellenőrzik és edzésterveket is le kell adniuk az olimpiai bizottságnak, ám mint mondta erre szükség van, hiszen állami pénzeket kapnak.

A tájékoztató keretében arany fokozatú támogatói szerződés aláírására is sor került. Borkai Zsolt MOB-elnök és Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. vezetője látta el kézjegyével a megállapodást, melynek értelmében a vállalat 2017. június 30-ig támogatja a bizottságot pénzzel és vitamin-, illetve táplálékkiegészítő készítményekkel.

Legfrissebb hírek

Snoop Dogg a téli olimpiáról is tudósít

Téli sportok
Tegnap, 14:18

Milánó 2026: a FIS október végére halasztotta a döntést az orosz sízők indulásáról

Téli sportok
2025.09.25. 12:09

A MOB Pétervári-Molnár Bendegúzt javasolja az EOB sportolói bizottságába

Egyéb egyéni
2025.09.22. 19:56

Dopping miatt módosult három sílövőszám olimpiai sorrendje

Téli sportok
2025.09.19. 18:33

Coventry: Annyira lenyűgöző, hogy kedvet kaptam a téli sportokhoz!

Egyéb egyéni
2025.09.18. 19:01

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

A munkálatok a tervezett ütemben haladnak a milánói téli olimpiára

Téli sportok
2025.09.01. 10:35
Ezek is érdekelhetik