Sífutó-vk: Northug és Kowalczyk nyerte a stockholmi sprintet

Vágólapra másolva!
2013.03.20. 17:45
A svédországi Stockholmban a férfiak és a nők klasszikus stílusú sprintversenyével folytatódott a sífutók világkupa-sorozata. A győzelmet előbbieknél a norvég Petter Northug, utóbbiaknál pedig a lengyel Justyna Kowalczyk szerezte meg.
A hölgyeknél ezúttal összecsapott a két favorit: Kowalczyk és a norvég Marit Björgen. Rajtuk kívül a szlovén Katja Visnar illetve három finn jutott a fináléba. Az iramot a lengyel diktálta, de a finnek alaposan szorongatták. Csakhogy egy kanyarban gyakorlatilag egymásban akadtak el, ráadásul Björgent is majdnem ellökték. Ugyan végül talpon maradt, s átvette a második helyet, ám Kowalczyknak ekkor már olyan előnye volt, amit nem lehetett behozni. A harmadik végül az egyik finn, Kerttu Niskanen lett. A férfiak fináléjába a norvégok közül kerültek be hárman: Eirik Brandsdaal és a két Northug-testvér, Petter és Tomas. Mellettük két orosz, illetve egyetlen hazai versenyzőként Teodor Peterson. Bár a futam elején a világbajnok Nyikita Krjukov állt sokáig az élen, a hajrában a norvégok uralták a mezőnyt, s végül Petter Northug győzött Brandsdal előtt, Krjukovnak ezúttal csak a harmadik hely jutott. Mostani sikerével Northug átvette a vezetést az összetett világkupában is, de a verseny még így is teljesen nyílt közte, az orosz Alekszandr Legkov és a svájci Dario Cologna között. A kristálygömb birtokosa majd a hétvégi falunki vk-döntő után lesz ismert, amelynek a mostani sprintverseny is a része volt. A hölgyeknél az már korábban eldőlt, hogy Justyna Kowalczyk megvédte címét. Sífutó-vk, Stockholm (Svédország)

FÉRFI SPRINT (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Petter Northug (norvég) 2:23.6
2. Eirik Brandsdal (norvég) +0.7
3. Nikita Krjukov (orosz) +1.1
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Petter Northug (norvég) 1271
2. Alekszandr Legkov (orosz) 1237
3. Dario Cologna (svájci) 1228
NŐI SPRINT (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Justyna Kowalczyk (lengyel) 2:45.8
2. Marit Björgen (norvég) +2.2
3. Kerttu Niskanen (finn) +3.1
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Justyna Kowalczyk (lengyel) 1940
2. Therese Johaug (norvég) 1273
3. Kikkan Randall (amerikai) 1063

Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: október 3-tól árusítják a jegyeket

Jégkorong
2024.05.31. 17:11

Olimpia 2030: a kormány mellett a főváros is támogatja a stockholmi pályázatot

Egyéb egyéni
2023.11.21. 14:42

NHL: újabb mérkőzéseket rendeznek Európában

Amerikai sportok
2023.04.26. 16:48

Tenisz: Cressy 22 ászt ütött a stockholmi tornán

Tenisz
2022.10.17. 19:09

Tenisz: Paul első diadala, megnyerte a stockholmi tornát

Tenisz
2021.11.13. 20:01

Tenisz: kiesett Fucsovics legyőzője Stockholmban

Tenisz
2021.11.11. 16:56

Tenisz: Fucsovics nem bírt a US Open-negyeddöntős ellenfelével

Tenisz
2021.11.10. 18:38

Jégkorong-vb: Stockholmban és Herningben rendezik a 2025-ös torna meccseit

Jégkorong
2021.06.20. 12:50
Ezek is érdekelhetik