Gyorskorcsolya: sokat kell javulnia a magyar csapatnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.21. 13:23
Telegdi Attila szövetségi kapitány szerint sokat kell még javulnia a vasárnap Malmőben véget ért Európa-bajnokságon egy bronzérmet szerző magyar rövidpályás gyorskorcsolyázóknak a márciusi debreceni világbajnokságig.

A szakvezető hétfőn úgy nyilatkozott az MTI-nek: ez volt az első olyan eset, hogy a múlt nyáron igazolt kínai edzőnő, Csang Csing vezette a csapatot világversenyen, s a magyar szakmai stáb "csak" a keze alá dolgozott.

„Sajnos előre sejtettük, hogy ez így is elsülhet, de lehetőséget akartunk adni neki, kíváncsiak voltunk az eredményekre" – mondta Telegdi, hozzátéve, hogy ezen az Eb-n bebizonyosodott, változtatásokra van szükség, mert a kínai módszert a felkészülésben "egy az egyben" nem lehet átültetni Európába. A kapitány úgy fogalmazott, más országokban már korábban látható volt, hogy az ázsiai edzésmódszert nem lehet egyik pillanatról a másikra, módosítás nélkül bevezetni, de arra számítottak, Magyarországon ez másképp lesz.

„Ezek a versenyzők évekig egy bizonyos szisztéma szerint készültek, most egy merőben más módszert alkalmaztak náluk, és a szervezetük nem a legmegfelelőbben reagált erre – nyilatkozta a szakember. – A korcsolyázóink nem úgy jöttek ide, hogy ehhez hasonló eredményeket fognak elérni, az első táv senkinek sem úgy sikerült, ahogyan tervezte, ez aztán bizonyítási kényszer elé állította őket, s ennek a számlájára írhatóak a hibák és az esések."

Telegdi Attila a március elején, Debrecenben sorra kerülő világbajnoksággal kapcsolatban azt mondta, az Eb-bronzérmes férfi váltó jó teljesítményt nyújtott, motivált, eredményei „farvizén" el lehet odáig jutni, hogy a vb-n a többiek is jó eredményeket érjenek el. A kapitány szerint mentális szempontból a férfi csapatra lehet felépíteni a válogatottat.

A szakvezető kitért a hétvégén legkiegyensúlyozottabb Liu Shaolin Sándor teljesítményére, s azt mondta, a még junior korú korcsolyázó egyelőre tapasztalatlan, gyenge a mezőnyhöz képest, de mentálisan jól felkészült, ezért nagy reményeket táplálnak az ő pályafutásával kapcsolatban, s komoly eredményeket várnak tőle a későbbiekben.

A magyar válogatott a férfi váltó által szerzett bronzéremmel zárta a svédországi kontinensviadalt vasárnap, a női csapat döntőbe került, de csak negyedik lett. Egyéniben a nőknél Heidum Bernadett ötödikként, a férfiaknál Liu Shaolin kilencedikként végzett összetettben.

„Nagyon sajnálom, hogy a korcsolyám kilazult csavarja miatt nem állhattam a váltó rendelkezésére – értékelt még vasárnap este, a malmői városházán rendezett banketten Heidum. – Úgy éreztem, hogy aranyérmesek lehetünk, előzetesen arra készültem, hogy bármelyik ellenfelünket meg tudjuk verni a fináléban."

Liu Shaolin élete és eddig pályafutása legjobb Eb-jének nevezte a svédországi versenyt, hozzátéve, hogy fantasztikus élmény volt számára az egész hétvége:

„Mindhárom távon elődöntős voltam, a váltóval bronzot nyertünk, 1000 méteren egyéni csúcsot futottam. Nagyon boldog vagyok, hogy ebben a mezőnyben így sikerült helytállnom."

Legfrissebb hírek

Kim Minszok 15. lett 1000 méteren Heerenveenben

Téli sportok
2025.03.01. 18:43

Kim Minseok tizedik lett 1500 méteren

Téli sportok
2025.02.21. 21:11

Gyorskorcsolya: világbajnokságon járt a magyar juniorválogatott

Utánpótlássport
2025.02.09. 16:13

Gyorskorcsolya: megkezdődött a fiatalok „kulcshónapja”

Utánpótlássport
2025.02.03. 13:44

Gyorskorcsolya: 500 méteren is országos csúcsot futott Kim Minseok Calgaryban

Téli sportok
2025.01.27. 07:05

Gyorskorcsolya: Kim Minseok újabb országos csúcsot futott Calgaryban

Egyéb egyéni
2025.01.26. 07:17

Gyorskorcsolya vk: a honosított Kim Minseok negyedik lett 1500 méteren Calgaryban

Téli sportok
2025.01.25. 07:05

Jászapáti Petra a versenyzésnek jobban örül, mint az érmeknek

Téli sportok
2025.01.21. 07:46
Ezek is érdekelhetik