Alpesi sí: újabb versenyt nyert az amerikai tini

Vágólapra másolva!
2013.01.04. 19:25
A horvátországi Zágrábban folytatódott a női alpesi sízők világkupa-sorozata. A műlesikló futamot az amerikai Mikaela Shiffrin nyerte meg a svéd Frida Hansdotter és a kanadai Erin Mielzynski előtt.
Az első futamban a még mindössze 17 éves, de már korábban egy vk-versenyt is nyerő Shiffrin volt a leggyorsabb, de csak 35 századmásodperccel megelőzve az összetett világkupában vezető szlovén Tina Mazét. A harmadik svéd Maria Pietilä-Holmnernek már 72, Hansdotternek 76 század volt a hátránya, de még Mielzynski és a német Maria Höfl-Riesch is egy másodpercen belül tudott célba érni. Amikor a szám német olimpiai bajnoka a második sorozatban nekivágott a pályának, akkor a norvég Nina Löseth állt az élen, aki a sorozat második legjobb idejét teljesítette, de mivel az első futamban csak negyvenkettedikként indult, de ez is elég volt elég arra, hogy Höfl-Riescht is maga mögé utasítsa, aki csak a pillanatnyi harmadik helyre tudott beérkezni. A kanadai sokkal jobban síelt a németnél, s bár majd egy másodperccel lassabban jött a norvégnál, 33 század így is megmaradt az előnyéből, így ő állt az élre. Hansdotter a pálya közepén síelt remekül, így végül 57 századdal vette át a vezetést, honfitársnője viszont kiesett, csakúgy mint Maze. Már csak Shiffrin volt hátra, aki azonban nem tette meg azt a szivességet, hogy hibázzon,hanem még növeltre is előnyét, sőt ő érte el a futam legjobb idejét, azaz mindkettőben ő volt a legjobb.
ALPESISÍ-VK, ZÁGRÁB (HORVÁTORSZÁG)
NŐI MŰLESIKLÁS
1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 2:01.73
2. Frida Hansdotter (svéd) +1.19
3. Erin Mielzynski (kanadai) +1.76
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Tina Maze (szlovén) 1139
2. Maria Höfl-Riesch (német) 687
3. Kathrin Zettel (osztrák) 597
...
92. Miklós Edit (magyar) 8
ALPESISÍ-VK, ZÁGRÁB (HORVÁTORSZÁG)
NŐI MŰLESIKLÁS
1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 2:01.73
2. Frida Hansdotter (svéd) +1.19
3. Erin Mielzynski (kanadai) +1.76
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Tina Maze (szlovén) 1139
2. Maria Höfl-Riesch (német) 687
3. Kathrin Zettel (osztrák) 597
...
92. Miklós Edit (magyar) 8




Legfrissebb hírek

Losonczi Dávid kikapott a kirgiztől, ötödik helyen végzett a világbajnokságon

Birkózás
2025.09.21. 19:36

Itt aztán minden történt! Szőke Alex 5:5-ös meccsen kikapott, vb-ötödik Zágrábban

Birkózás
2025.09.20. 19:33

Losonczi óriási küzdelemben kikapott az iránitól a vb-elődöntőben, bronzmeccses

Birkózás
2025.09.20. 17:41

Losonczi Dávid elődöntős, Szőke Alex bronzmeccses a vb-n

Birkózás
2025.09.20. 12:06

Vitek Dárius világbajnoki ezüst-, Fritsch Róbert bronzérmes Zágrábban!

Birkózás
2025.09.19. 18:50

Szőke Alex kikapott a vb-negyeddöntőben, vigaszágas

Birkózás
2025.09.19. 14:08

Vitek Dárius döntős, Fritsch Róbert bronzmeccses a zágrábi vb-n!

Birkózás
2025.09.18. 17:40

Szabados a vigaszágon küzdhet tovább a bronzéremért; sorsoltak kötöttfogásban

Birkózás
2025.09.17. 17:26
Ezek is érdekelhetik