Hollandia: jó a jég, 15 év után rendezhetik meg az ország legnagyobb versenyét

Vágólapra másolva!
2012.02.06. 16:47
Címkék
Míg Európa nagy részén gondokat okoz a kemény tél, épp ez kell ahhoz, hogy Hollandiában tizenöt év után először végre megrendezhessék az „Elfstedentocht” – Tizenegy Város – gyorskorcsolyaversenyt a befagyott csatornák és tavak jegén.

A Hollandia legnagyobb sportversenyének számító viadalon a versenyzők Észak-Frízföldön 200 kilométert tesznek meg. Tizenhatezer induló és több mint egymillió drukker látogathat ki, ha az időjárás is úgy akarja.

„Tizenöt éve várunk erre, minden vágyunk végre megrendezni a versenyt” – mondta Wiebe Wieling, a tizenegy érintett várost tömörítő szövetség első embere.

A jégmesterek jelentése szerint a pálya északi részén már tökéletes a jég, délen még további fagyra lenne szükség – ez az időjárás-jelentések szerint be is következhet. A hatalmas versenyt – amelyen profik és amatőrök egyaránt indulnak – először 1909-ben rendezték meg, de ezzel együtt csak tizenöt alkalommal rajtolt el az időjárástól igencsak függő Elfstedendocht. A legutóbbi, 1997-es versenyt Henk Angenent nyerte meg.

Legfrissebb hírek

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
16 perce

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
30 perce

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
48 perce

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves
1 órája

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
1 órája

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
1 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani bejutott a Sao Pauló-i tenisztorna döntőjébe

Tenisz
2 órája

Venyercsán Bence a 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik