Téli sportok: a kanadai bobcsapat 130-cal vágódott a korlátnak - fotó

Vágólapra másolva!
2012.01.06. 16:23
null
A „becsapódás” helye (Fotó: bild.de)
Címkék
Súlyos balesetet szenvedett a kanadai bobcsapat: az altenbergi világbajnokság első napjának bemelegítése során a tengerentúli együttes ausztrál származású kormányosa, Chris Spring hibázott, aminek következtében a 130 kilométer per órával száguldó bob a korlátba csapódott.

A hatalmas ütközés nyomán a négyből három versenyző súlyos sérülést szenvedett, őket mentőhelikopterrel szállították azonnal kórházba. A felső, mintegy tíz méter hosszúságú faléc maga alá temette Springet, akin a drezdai egyetemi kórházban sürgősségi műtétet hajtottak végre. A kanadai csapat kormányosát benntartották megfigyelésre, de már túl van az életveszélyen.

Thomas Schwab, a Német Bob- és Szánkószövetség sportigazgatója a tréning után elmondta: a kanadai egység a 15-ös kanyarban csapódott a korlátnak. A baleset után a gyakorlást felfüggesztették.

 

Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
5 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
6 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
6 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
7 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
7 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik