Sífutás: Björgen ezúttal le tudta hajrázni Kowalczykot

Vágólapra másolva!
2012.01.01. 16:26
Címkék
A női 5+5 km-es üldözéses versennyel folytatódott a Tour de Ski, a németországi Oberstdorfban. A győzelmet a norvég Marit Björgen szerezte meg az összetettben vezető lengyel Justyna Kowalczyk és honfitársnője, Therese Johaug előtt.
Az éllovas hármas a táv nagy részében együtt haladt, kiegészülve egy negyedik norvéggal, Kristin Steirával, aki azonban az utolsó emelkedőt nem bírta. Annak még Johaug vágott neki az élen, a tetején viszont már Kowalczyk vezetett tetemes előnnyel. Lefelé azonban lassabb volt a léce, mint a norvégoké, így a lejtő alján, a célegyenesbe lendületből érkező Björgen el tudott húzni mellette, s kis híján Johaug is lehagyta. Összetettben továbbra is Kowalczyk vezet, és az időjóváírásoknak köszönhetően 26.6 másodpercre növelte előnyét Björgenhez képest. Johaug hátránya már több mint egy perc. A hölgyek legközelebb kedden versenyeznek majd az olaszországi Toblachban, ahol egy 3 kilométeres klasszikus versenyt rendeznek.
TOUR DE SKI, 4. SZAKASZ, OBERSTDORF (NÉMETORSZÁG)
NŐI 5+5 KM
1. Marit Björgen (norvég) 27:16.0
2. Justyna Kowalczyk (lengyel) +1.6
3. Therese Johaug (norvég) +1.8
TOUR DE SKI, 4. SZAKASZ, OBERSTDORF (NÉMETORSZÁG)
NŐI 5+5 KM
1. Marit Björgen (norvég) 27:16.0
2. Justyna Kowalczyk (lengyel) +1.6
3. Therese Johaug (norvég) +1.8

Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
3 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
3 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
3 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
4 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
5 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
5 órája
Ezek is érdekelhetik