Alpesi sí: Höfl-Riesch három századdal megverte Vonnt, Miklós most 40.

Vágólapra másolva!
2012.01.29. 14:54
Címkék
A svájci St. Moritzban folytatódott a női alpesi sízők világkupa-sorozata, ahol ezúttal szuperkombinációs futamot rendeztek. A győzelmet a német Maria Höfl-Riesch szerezte meg, mindössze három századdal az amerikai Lindsey Vonn és az osztrák Nicole Hosp előtt. A magyar Miklós Edit ezúttal a 40. helyen végzett.
Szuper G-ben Vonn volt a leggyorsabb, azonban csak 23 századdal előzte meg a műlesiklás olimpiai bajnokát, Höfl-Riescht. A harmadik osztrák Anna Fenningernek már 68 század volt a hátránya, de rajtuk kívül még négyen tudtak egy másodpercen belülre kerülni Vonnhoz képest. Amikor a műlesiklás során az olasz Francesca Marsaglia személyében az első ilyen versenyző sorra került, akkor Hosp állt az élen, aki a legjobb szlalomos időt érte el (de az első futamban csak a 28. helyen zárt), megelőzve az összetett világkupa második helyén álló szlovén Tina Mazét és a norvég Lotte Smiseth Sejerstedet. Az olasznak sem sikerült az élre állnia, sőt visszacsúszott a 9. helyig. Az osztrák Kathrin Zettel is csak ötödikként ért célba, és nem járt jobban az olasz Johanna Schnarf sem. Az osztrák Elisabeth Görgl sem tudott az élre állni, de ő legalább a második helyet át tudta venni, amikor már csak hárman voltak hátra. Három osztrák azonban nem állt az élen, mert Fenninger az első tízbe sem tudott bekerülni. Az összetett világkupa címvédője, a német Höfl-Riesch előnye azonban már majd két másodperc volt Hosphoz képest, s bár ennek nagy részét eladta, így is maradt neki 51 század. Vonnon volt a sor, aki pénteken meg tudta nyerni a számot, és a szombati szuper G futam során sem akadt legyőzőre. A mesterhármas azonban nem jött össze, mert ha csak minimális különbséggel, három századdal, de Höfl-Riesch lett a győztes. Pénteki bravúros vk-pontszerzése után ezúttal is ott volt az ötvenkét tagú mezőnyben a magyar Miklós Edit, aki 3.86 másodperces hátránnyal ezúttal a 44. helyen zárta a szuper-G futamot. Ezúttal a szlalomban sem volt annyi kieső, mint pénteken, s a magyar lány végül 8.48-as hátránnyal a 40. helyen végzett.
ALPESISÍ-VK, ST. MORITZ (SVÁJC)
NŐI SZUPER KOMBINÁCIÓ
1. Maria Höfl-Riesch (német) 2:08.41
2. Lindsey Vonn (amerikai) +0.03
3. Nicole Hosp (osztrák) +0.51
40. Miklós Edit (magyar) +8.48
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1250
2. Tina Maze (szlovén) 813
3. Maria Höfl-Riesch (német) 696
...
106. Miklós Edit (magyar) 1
ALPESISÍ-VK, ST. MORITZ (SVÁJC)
NŐI SZUPER KOMBINÁCIÓ
1. Maria Höfl-Riesch (német) 2:08.41
2. Lindsey Vonn (amerikai) +0.03
3. Nicole Hosp (osztrák) +0.51
40. Miklós Edit (magyar) +8.48
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1250
2. Tina Maze (szlovén) 813
3. Maria Höfl-Riesch (német) 696
...
106. Miklós Edit (magyar) 1
Böngésszék télisport-adatbankunkat!



Legfrissebb hírek

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
4 perce

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
9 perce

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
30 perce

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
31 perce

Détári Lajos: Attól a vereségtől nem tudunk szabadulni...

Magyar válogatott
35 perce

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
46 perce

Németország Törökországgal mérkőzik meg a férfi kosárlabda Eb döntőjében

Kosárlabda
1 órája

Megvannak az elsó gólok, de vereséggel kezdett az FTC az ICEHL-ben

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik