Gyorskorcsolya: az utánpótlás támogatása az Eb egyik fő célja

Vágólapra másolva!
2011.10.13. 20:52
Címkék
2012. január 6–8. között a századforduló stílusában felújított Városligeti Műjégpálya ad otthont a kontinens krémjét felvonultató Essent ISU gyorskorcsolya Európa-bajnokságnak. A rangos nemzetközi esemény a versenykorcsolyázás népszerűsítése mellett az utánpótlás-támogatást és az országimázs építését tűzte zászlajára.

Hosszú távú céljainak alapjait teremti meg az eseménnyel a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ). Az erős junior bázisra építkező MOKSZ az Európa-bajnoksággal támogatja az utánpótlás-korosztályt, hiszen a tehetséges fiatalokat egyrészt motiválja a személyes találkozás a kontinens legjobbjaival; másrészt megfelelő körülmények között, korszerű pályán készülhetnek.

Jelenlegi felnőtt versenyzőink szintén összemérhetik erejüket világ- és Európa-bajnok klasszisokkal. A női mezőnyben Tóth Ágota (6x felnőtt magyar bajnok), a férfiaknál Szöllősi Szabolcs (7x felnőtt magyar bajnok) képviselheti hazánkat. Érmes esélyeik ugyan nincsenek, de – többek között – a 2014-es téli olimpiára ez egy remek felkészülési lehetőség számukra.

„A magyar korcsolyasport megérett a megújulásra, ezáltal a szövetség is elindul egy új úton, hosszú távra tervezünk a korcsolyázás minden területén. A gyorskorcsolya Európa-bajnokság az első állomás, amely nem titkolt szándékkal az országimázs építésben is szerepet kap, hiszen Európa legjobb versenyzőit családtagjaik mellett a sajtó is elkíséri hazánkba” – mondta Kósa Lajos, a MOKSZ elnöke, országgyűlési képviselő.

A versenyre 20 ország 200 részvevőjét, valamint nézőként szurkolótáborukat várják a szervezők Budapestre, egy olyan időpontban, amikor alapvetően kevés turista látogat hazánkba. Az Európa-bajnokság természetesen a versenysport szempontjából a legfontososabb, de a MOKSZ ettől távolabbra is tekint. A korcsolyázás az egyik legkönnyebben elérhető téli tömegsport, Magyarországon mégsem választják sokan ezt a mozgásformát. Az esemény megfelelő publicitásának köszönhetően azonban javulhatna a jégpályák kihasználtsága, amely segíthet a versenykorcsolyázás fellendítésében is.

„Családbarát Európa-bajnokságot tervezünk, élvezhető, izgalmas futamokkal, játékos kiegészítő programokkal. Reméljük, hogy ez által a korcsolyázást egyre többen megkedvelik és akár iskolák is alkalmazzák testnevelési órákon” – nyilatkozta Sallak György, a MOKSZ főtitkára.

Nemzetközileg is hírértékű az Eb helyszíne. Az eredeti állapotában, a századforduló építészeti stílusában, de korszerű technikával felújított Városligeti Műjégpálya a világ legnagyobb szabadtéri műjege. Egyedülálló, hogy egy nagyváros közepén, történelmi környezetben lehet korcsolyázni, miközben a műemléki pálya alkalmas egy világverseny megrendezésére is.

A Műjégpálya igazgatója, Bartha László elmondta: „Különösen fontos momentum ez az Eb, hiszen a Nemzetközi Korcsolya Szövetség (ISU) jóváhagyta a szabadtéri helyszínt, ápolva ezzel a hagyományos korcsolyázó körülményeket. A 2001-es sikeres világbajnokság után, most egy modernebb pályával készülünk egy kiemelkedő Európa-bajnokság megrendezésére.”

Legfrissebb hírek

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
3 perce

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
30 perce

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
31 perce

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
31 perce

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
58 perce

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
1 órája

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
1 órája

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik