Maze a versenyt, Vonn a világkupát nyerte meg

Vágólapra másolva!
2011.03.04. 15:30
null
Vonn nyerte a szakági világkupát (Fotó: Action Images)
Címkék
Az olaszországi Tarvisióban folytatódott a női alpesisí-világkupa, ahol ezúttal szuperkombinációs futamot rendeztek. A győzelmet a szlovén Tina Maze szerezte meg az amerikai Lindsey Vonn és a német Maria Riesch előtt. A versenyen indult a magyar Miklós Edit is, aki végül a 37. helyen zárt.

A lesiklás során az amerikai Lindsey Vonn volt a leggyorsabb, 1:28.15-ös idővel teljesítette a pályát. Mögötte a német Maria Riesch lett a második 42, a svéd Anja Pärson pedig a harmadik 51 százados hátránnyal. Rajtuk kívül a francia Ingrid Jacquemod és a szlovén Tina Maze tudott még egy másodpercen belülre kerülni Vonnhoz képest.

Amikor az óriás-műlesiklás szlovén világbajnoknője a szlalomban sorra került, akkor az osztrák Elisabeth Görgl állt az élen, de Maze tetemes, 1.74 másodpeces előnnyel átvette tőle a vezetést. Amikor Pärson is 85 századdal kapott ki tőle, akkor már gyanítható volt, hogy akár a győzelemre is esélyes lehet.

Jacquemodnak nem éppen a műlesiklás az erőssége, így nem volt váratlan, hogy ő hátrébb csúszott, de amikor a műlesiklásban is olimpiai bajnok Riesch is bő fél másodperccel kikapott tőle, akkor szinte biztossá vált Maze sikere, hiszen Vonn sem a szlalomról híres. Az amerikai küzdött ugyan nagyon, de ez is csak arra volt elég, hogy a második helyre érjen be a német elé.

Maze tehát győzött, Vonn pedig a szakági világkupa megnyerésének és annak örülhetett, hogy húsz pontot lefaragott a Riesch-sel szembeni hátrányából az összetett világkupában, ahol viszont mostani sikerével Maze jött fel a harmadik helyre.

A versenyen indult Miklós Edit is, aki a lesiklásban 4.48-as hátránnyal a 46. helyen végzett. A műlesiklás során aztán hátránya 8.72-re nőtt, de ezzel is sikerült előbbre lépnie, egészen a 37. helyig, amiért azonban sajnos pont nem jár a világkupában.

ALPESISÍ-VK, TARVISIO (OLASZORSZÁG)
NŐI SZUPERKOMBINÁCIÓ
1. Tina Maze (szlovén) 2:13.54
2. Lindsey Vonn (amerikai) +0.18
3. Maria Riesch (német) +0.55
...
37. Miklós Edit (magyar) +8.72
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Maria Riesch (német) 1576 pont
2. Lindsey Vonn (amerikai) 1400
3. Tina Maze (szlovén) 807
A SZAKÁGI VILÁGKUPA VÉGEREDMÉNYE:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 220 pont
2. Tina Maze (szlovén) 212
3. Maria Riesch (német) 205
Legfrissebb hírek

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2 órája

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
2 órája

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
2 órája

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
2 órája

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
3 órája
Ezek is érdekelhetik