Északisí-vb: a hatodik aranyukat nyerték az osztrákok összetettben

Vágólapra másolva!
2011.03.04. 16:59
Címkék
Az oslói északisí-világbajnokságon az északi összetett versenyzők nagysánc-csapatversenyét rendezték meg. A győzelmet – csakúgy mint a normál sánc versenyén – a Bernhard Gruber, David Kreiner, Felix Gottwald, Mario Stecher összeállítású osztrákok nyerték a németek és a norvégok előtt.
Ahogyan a normál sáncon, úgy ezúttal is a franciák nyerték a síugrást, csakhogy ezúttal a németek és az osztrákok voltak a másodikok és a harmadikok 32, illetve 39 másodperccel lemaradva, és a negyedik norvég csapat hátránya is egy percen belüli volt (54 másodperc). A sífutás során most a franciák első embere nem engedte feljebb a többieket, csak a norvég Kokslien tudott jelentősen csökkenteni a hátrányán. Az első váltásnál az üldöző hármas bő tíz másodperces hátránnyal követte a franciákat. A másodikak már utol is érték a franciákat, sőt a norvég és a francia versenyző is leszakadt. A harmadik versenyzők párban futották le az 5 kilométerüket, az éllovas páros együtt is maradt, a franciák azonban lemaradtak a norvégokról. A bronz sorsa tehát már eldőlt, de az aranyért nagy csatát vívott Mario Stecher és Tino Edelmann. A másik csapatversenyen is ők ketten csatáztak az aranyért, s akkor Stecher az osztrákokat vitte győzelemre. Most sem lett ez másképpen, bár ismét csak hajszállal tudott előbb a célba érni. Ez volt a vb-n osztrákok hatodik aranyérme, ezzel az éremtáblázaton beérték az ugyancsak hat aranynál járó norvégokat. Szomszédjaink még soha nem szerepeltek ilyen jól északisí-világbajnokságon és még hátra van a síugrók nagysánc csapat versenye is, ahol ugyancsak ők a legnagyobb favoritok.
ÉSZAKISÍ-VB, OSLO (NORVÉGIA)
ÉSZAKI ÖSSZETETT, FÉRFI NAGYSÁNC-CSAPATVERSENY
1. Ausztria 47:12.3
2. Németország +0.1
3. Norvégia +6.40
ÉSZAKISÍ-VB, OSLO (NORVÉGIA)
ÉSZAKI ÖSSZETETT, FÉRFI NAGYSÁNC-CSAPATVERSENY
1. Ausztria 47:12.3
2. Németország +0.1
3. Norvégia +6.40

Legfrissebb hírek

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
1 órája

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
2 órája

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
2 órája

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
2 órája

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
3 órája
Ezek is érdekelhetik