Még az időjárás sem tudja legyőzni „Harry Pottert”

Utolsó állomásához érkezett az Északi Turné, a jövő évi világbajnokságra épített vadonatúj olso-holmenkolleni sáncon randevúzott a síugró-világkupa élmezőnye. A nap kérdése az volt, vajon sikerül-e a „mesternégyes" Simon Ammann-nak, az immár négyszeres olimpiai bajnok megnyeri-e Lahti, Kuusamo, Lillehammer után a turné negyedik összecsapását is.

Az első sorozat legalacsonyabb rajtszámmal ugrói közül a norvég Andreas Stjernen és az osztrák Manuel Fettner mutatott be figyelemre méltó gyakorlatot. Mindketten 126.5 méterig jutottak, a 18-assal leérkező Anders Bardal pedig a 130-as határt is túlszárnyalta fél méterrel, természetesen átvette a vezetést. De ő sem sokáig élvezhette a kamerák kereszttüzét, mert landolt Kalle Keituri, méghozzá 132.5 méternél, így máris a finnek lengethették legboldogabban zászlóikat. Az eredmények szériája gondolkodóba ejthette a szervezőket, vajon amikor Schlierenzauerék kerülnek sorra, ők meddig szállnak? Walter Hofer versenyigazgató azonnal lépett is,a 20-as beülőből 18-asba rendelte a startot. A 24. versenyzőtől kezdve tehát már mindenki pontkompenzációval ugrott,amely +6.5-et jelentett a távolsági pontszámhoz adva.

Azonban a szélviszonyok hirtelen elromlottak, így a Keituri után elrugaszkodók nem hogy az ő eredményére nem voltak veszélyesek, de a harmincba kerülésre sem sok esélyük maradt: Andi Wank 104, Michael Neumayer 107, Johan Remen Evensen 114 métere csalódást keltő volt. 38-assal jött David Zauner, az osztrákok korábbi északi összetettben szereplő versenyzője elővarázsolt a semmiből egy 134 méteres mutatványt, ezzel hét ponttal a finn elé került, az ő vezetésével értünk el a sorozat utolsó tíz ugrójáig.

Björn Einar Romören földet érését hatalmas hangrobbanás kísérte! A világcsúcstartó 137 méteres eredménye rá is szolgált erre, de az őt követő Robert Kranjec is óriásit ugrott, 135-nél tette le a lécét. A nagy ugrások sora még nem ért véget: Martin Koch sem akart nagyon lemaradni, ő 134-ig jutott, Anders Jakobsen pedig igaz, hogy „csak" 130-ig, de a nap toronymagasan legjobb stíluspontjait kapta rá, illetve a szélkompenzációnak köszönhetően mindössze két tizeddel maradt el a tőle hét méterrel nagyobbat teljesítő Romören mögött. Kettős norvég vezetésnél Walter Hofer ismét lejjebb rendelte a startot, a 16-os beülőbe. Ez nem kedvezett Adam Malysznak, 128.5-tel a lengyelek klasszisa nem fért be az első tízbe, nem úgy Andi Kofler! Az idei Négysáncverseny győztese egészen döbbenetes, 139 méteres gyakorlattal több mint tíz pontot vert a norvégokra, de lehetett volna jóval több is, mert a leérkezését elrontotta, és emiatt jelentős levonásokkal sújtották. Thomas Morgenstern és Gregor Schlierenzauer ennek ellenére is kevés volt, hogy veszélyeztesse vezető pozícióját, Simon Ammann-nak viszont 135.5 is elég volt ahhoz,hogy az élen kezdje a második sorozatot.
Ammann egy ponttal előzte meg Koflert, több mint tízzel a harmadik Morgensternt, akit Romören, Jakobsen, Kranjec, Zauner, Koch, Schlierenzauer követett, az első tíz sorát Kalle Keituri zárta.

A második sorozatot a 19-es beülőből kezdte a mezőny, de nem születtek nagy eredmények, szinte teljes szélcsend uralkodott a sánc alatt, így sorra születtek a 110-120 méter közötti eredmények. Mígnem Manuel Fettner hatalmasat ugrott, 137-nél landolt, így végre a zsűri is rendesen megnyomhatta a készülékét. Több mint húsz ponttal vezetett az adig élen álló előtt, és az utána jövők sem tudtak veszélyesek lenni rá. Egyedül Jakub Janda jutott túl a 130 méteren, a többiek örültek, ha a 120-at túlszárnyalták. Antonín Hájek 133.5 métere viszont már elég volt ahhoz, hogy az élre álljon. A cseh versenyző után a 18-asba rendelték a még fent lévőket, Adam Malysz rugaszkodott el innen elsőként, és 136.5-lel csodaszép ugrással búcsúzott a világkupától. Sajnos az első kísérlete miatt nem sok esélye maradt, hogy összességében is emlékezeteset alkosson, azonban arra mindenképp jó volt, hogy néhány helyet előre lépjen. Az utolsó tíz ugróhoz érve a „Repülő Bajusz"-ként ismert legenda vezetésével érkeztünk.

Kalle Keituri 117 méterig, Schlierenzauer pedig 119-ig jutott, jelentősen visszaestek. Koch 123.5 métere a második helyhez elég volt, Zaunert a 126 m szintén csak Malysz mögé rangsorolta, hét  ponttal vezetett a lengyel. Jött Robert Kranjec, 112 méter. Borzalmas szélviszonyok uralkodhattak, hiszen tulajdonképp ugrónként változott az időjárás, mással nem lehet magyarázni azt a szórást, ami az eredményekben jelentkezett. Anders Jakobsen 116.5 méternél ért földet, Romören 121.5-nél, a stadionban senki sem értette, miért nem merik feljebb rendelni a startot, hiszen amikor nagy ugrások születnek, azonnal lejjebb viszik, ennek fordítva is hasonlóképp kellene működnie. De nem történt változás, Morgenstern 118.5 méternél szó szerint lezuhant a levegőből – természetesen tökéletes leérkezéssel. Ezzel biztossá vált, hogy Malysz már dobogós. Andi Kofler mindössze 116 méterig jutott. Már csak Ammann volt fent, egyedül ő állt Malysz győzelmének útjában. Nagyon rövid ugrás esetén a lengyel győz. Ammann 124.5 méterig szállt, ami azt jelentette, hogy kilencet megőrzött 25 pontos előnyéből, így Matti Hautamäki után ő lett a második síugró, aki úgy nyerte meg az Északi Turnét, hogy mind a négy helyszínen elsőként végzett.

Ezzel véget ért a 2009–2010-es világkupa, Simon Ammann 1649 ponttal győzött, életében először övé a síugrók kristálygömbje! Csodálatos február-március áll a svájci háta mögött, az utóbbi másfél hónapban nem talált legyőzőre, nemcsak egy-egy ugrással bizonyult a legjobbnak, hanem szinte minden egyes kísérlete kiemelkedő volt.
A világkupa lezárultával azonban még nem búcsúzik a mezőny, a jövő héten a planicai óriássáncon sírepülő-világbajnokságot rendeznek, két nap alatt négy  ugrást követően hirdetnek egyéni bajnokot, majd vasárnap a csapatversennyel véget ér ez a felejthetetlen szezon.