Zseni, küldetésben: Crosbynak és Kanadának az arany kell

Kis túlzással az egész ország egyetlen ügyben vitatkozik Kanadában: a csapatfőnök Steven Yzerman vezetésével összeválogatott kereten. Hol vannak a veteránok? Miért nincs ott Mike Green, a Washington ponterős védője? És az NHL-pontlistán hatodik center, Brad Richards? Ki áll majd a kapuban a három, a mostani idényben helyenként hullámzó teljesítményt nyújtó szuperkapus, Martin Brodeur, Roberto Luongo és Marc-Andre Fleury közül? Kérdés kérdés hátán, miközben az elvárások egyértelműek a válogatottal szemben.

A legjobban egy kanadai újságcikk kapta el a közhangulatot. „Ezek a mi fiaink, ez a mi sportágunk. És most az NHL-ben megszokott, kisebb pályán játszanak, nem úgy, mint Torinóban. Úgyhogy a ki nem mondott közmegegyezés az: ez lesz életük hokitornája, itt, a saját hazájukban. Ha jót akarnak maguknak, meg is nyerik."

Hát ez vár a kanadai válogatottra, amelynek talán legfontosabb játékosa, de mindenképp legnagyobb egyénisége egy még mindig csak 22 esztendős kölyök – Sidney Crosby.

Aki szűk öt év alatt szinte egymaga feltámasztott egy csapatot, néhányadmagával feltámasztotta az egész NHL-t, és most társaival a nemzeti együttest is el kell vezetnie a csúcsra.

Sidney Crosbyt az Úristen küldte Pittsburghbe és az NHL-be.

Az ezredforduló után a tengerentúli jégkorongliga nézettsége mélypontra jutott, a csapatok háromnegyede masszívan veszteséges volt, a csarnokok kongtak az ürességtől. A liga a visszavonult majd visszatérő legenda, Mario Lemieux sérülései után valódi, az átlagamerikai számára is eladható szupersztár nélkül maradt, a „legjegesebb" sportág bajnokságát pedig a napfényes Florida egyik csapata, a Tampa Bay Lightning nyerte meg. A 2004–2005-ös szezon bérvita miatt elmaradt, de olyan veszettül nem is hiányzott senkinek.

De egyre többet beszéltek egy mosolygós tinédzserről, aki Quebec tartomány juniorligájában, a Rimouski Océanic csapatában úgy játszik, ahogyan előtte utoljára Mario Lemieux és Wayne Gretzky. De ekkor még leginkább arról volt nevezetes, hogy egy reptéri csomagszállító ellopta a mezét a 2005-ös junior-vb után, meg hogy egy évvel korábban, a junior vb-n 16 esztendősen ő lett minden idők legfiatalabb kanadai gólszerzője. De amikor – még mindig csak 17 évesen, juniorként – sokmillió dolláros reklámszerződést írt alá a Reebok sportszergyártóval, arra már mindenki felkapta a fejét.

Aztán eljött a 2005-ös játékosbörze, amelyen elsőként választotta ki a Pittsburgh Penguins, ő pedig fél kézzel feltámasztotta a haldokló franchise-t. (Már az is a gondviselés csodája, hogy Crosby játékjoga a tisztességes jégcsarnok, nézők és eredmények nélkül tengődő, a megszűnés szélére sodródott Penguins ölébe hullott: az elmaradt szezon után ugyanis nem a szokásoknak megfelelően az előző évad eredményei alapján rendezték a draftot, hiszen ilyenek nem voltak. Ehelyett sorsoltak – a szerencse pedig a Pittsburghnek kedvezett.)

Bár az első évben a csapat még nem ért el semmit, Crosby (aki a csapattulajdonos, Mario Lemieux házának egyik üres szobájába költözött be, hogy mégse lakjon egyedül) gyűjtögette az újoncrekordokat, játéka visszacsábította a nézőket, és az addig messze elkerült Penguins is célpontja lett a szabadon igazolható játékosoknak Szergej Goncsartól Zigmund Palffyig. Sikerült megállapodni egy új csarnok építéséről, azaz a csapat Pittsburghben maradhatott, és miután egy év késéssel a másik csodagyerek, az orosz Jevgenyij Malkin is befutott, a Pens elindult a csúcs felé. Előbb a playoffba jutott be, majd a nagydöntőbe, a 2008–2009-es kiírásban pedig el is hódította a Stanley-kupát – Crosby 21 évesen, minden idők legfiatalabb csapatkapitányaként lett nagybajnok, úgy, hogy közben még egy ilyenkor szokásos, tisztességes playoff-szakállat sem bírt növeszteni. Mivel 1987. augusztus 7-én született, 87-es a mezszáma, és ha már így alakult, 2007-ben évi 8.7 millió dollárért hosszabbította meg szerződését.

Közben pedig az NHL-t is fenekestül felforgatta rivalizálása Alekszandr Ovecskinnel, a Washington orosz zsenijével, aki vele együtt robbant be a ligába – azóta is vadul kergetőznek minden létező pontlista élcsoportjában. A liga mostanság – hála a fiataloknak – ismét egyre népszerűbb, az ESPN tévécsatorna pedig, amely néhány éve nem volt hajlandó sugározni a meccseket, azt fontolgatja, versenybe száll a közvetítésekért – nem kis részben Crosby és Ovecskin párharca miatt. Ők pedig ugyanígy fognak harcolni a téli olimpián is – immár orosz és kanadai színekben.

Crosby kétéves korában már tönkretette a család centrifugáját a pincében, miután kis hokiütőjével folyton oda lövöldözött egy teniszlabdát, úgyhogy a papája inkább felvonalazta az egész alagsort hokipályának. A kis Sid háromévesen húzott korcsolyát, hétesztendősen adta első interjúját, tizenhárom évesen pedig már a tizenhét évesek között játszott volna, ha engedik. Tizennégy évesen a tévében szerepelt, ificsapatában első meccsén nyolc pontot szerzett, és még nem volt tizenhét, amikor visszautasított egy hét és fél millió dolláros profi szerződésajánlatot.

A kanadai válogatottal juniorvébét nyert, a 2006-os felnőtt-világbajnokságon pedig 9 meccsen 16 ponttal lett a legeredményesebb játékos. Azóta pedig csak még jobb lett: úgy lát a pályán, ahogy szinte senki, tökéletesen bánik a koronggal, remekül lő, és nem riad vissza egy kis keménységtől sem. Más kérdés, hogy miután rengeteget reklamál, és látványos műesésekre is képes, sokan primadonnának tartják – veszett ő már össze emiatt többek között Ovecskinnel és a másik orosz gólzsákkal, Ilja Kovalcsukkal is. Bár alapjáraton szolid, elegáns sportoló, néha hajlamos némi nagyképűségre is – az olimpia idején azonban ez a tulajdonsága aligha fog egyetlen kanadai drukkert is zavarni.