Vancouver 2010: kanadai-norvég döntő lesz a férfiaknál curlingben

Vágólapra másolva!
2010.02.26. 01:49
Címkék
A címvédő és házigazda Kanada, valamint Norvégia játssza szombaton a férfi curlingtorna fináléját: előbbiek a svédeket, utóbbiak pedig a svájciakat győzték le az elődöntőben.

A kanadaiak viszonylag sima meccsen verték meg az Európa-bajnoki címvédőt, hiszen a hatodik end után már 6–1-re vezettek, s ezt követően csak arra ügyeltek, hogy ellenfelük egy-egy pontnál többet ne szerezzen, a tizedik endet pedig már végig sem játszották.

A másik mérkőzés sokkal szorosabb volt: habár „félidőben" 4–1-re vezettek az északiak, a következő endben az Eb-ezüstérmes svájciak visszazárkóztak egy pontra. A hetedik és a nyolcadik endben felváltva jutottak ponthoz a csapatok, ám a kilencedikben a norvégok kettőt is szereztek, ezzel hárompontos előnyre tettek szert. Ebből az utolsó játszmában csak egyet adtak le, így 7–5-re győztek.

A két döntős gárda az első fordulóban találkozott egymással, akkor extra endben egy ponttal a kanadaiak nyertek. Érdekesség, hogy a mostani fináléban a két legutóbbi olimpia győztese csap össze, ráadásul 2002-ben ugyancsak ez a két csapat jutott a döntőbe, akkor a norvégok diadalmaskodtak.

 VANCOUVER 2010
FÉRFI CURLING, ELŐDÖNTŐ  
Svédország–Kanada 3–6
Norvégia–Svájc 7–5

Legfrissebb hírek

A Midtjylland és a Malmö is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
22 perce

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
34 perce

Egy lépéssel közelebb a főtábla! Az ETO hazai pályán győzte le a Rapidot

Európa-konferencialiga
36 perce

Rubik-kocka, fűszeres gulyás: megérkezett a mezőny a balatonfőkajári MotoGP-hétvégére

Egyéb autó-motor
42 perce

Fallabda Eb: Farkas Balázs nagy csatában maradt le az elődöntőről

Egyéb egyéni
50 perce

Kerékpársport: Feldhoffer még önmagát is meglepte a szintlépéssel

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kosárlabda vb-selejtező: A finnek ellen itthon kezd Magyarország

Kosárlabda
1 órája

Magyar rangadó a US Open főtáblájáért

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik