Vancouver 2010: felvonták a magyar zászlót a téli olimpián

Vágólapra másolva!
2010.02.11. 10:06
null
Vancouverben felvonták a magyar zászlót (Fotó: mob.hu)
Címkék
Szerdán Vancouverben, a téli olimpia helyszínén felvonták a magyar zászlót. Az eredetileg kijelölt szabadtéri helyszínt azonban „elmosta" az eső, így a rendezők – az elektronikus berendezéseket féltve – fedett pótlehetőség után néztek. 

„Sajnos esett az eső, ezért az ünnepséget nem sikerült megtartani a Nemzetközi Zóna díszterén, így abban a konferenciateremben „szorongtunk", amelyben a csapatvezetői értekezleteket tartják" – írja rövid tudósításában Báthori Zsófia, a csapatiroda munkatársa a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) internetes oldalán.

Amíg a termet átrendezték, a zászlófelvonásnál velünk együtt érintett öt nemzet képviselői a klubhelyiségbe húzódtak az eső elől. A magyar csapat köszöntésére dr. Schmitt Pál elnök, Szabó Tamás alelnök, dr. Kamuti Jenő elnökségi tag, valamint dr. Simóka Beáta szakállamtitkár asszony is ellátogatott.

A zászlófelvonáson résztvevő magyar versenyzők
A zászlófelvonáson résztvevő magyar versenyzők

Az ünnepségen megjelenő Schmitt Pál a mintegy egyórás ceremónia végeztével maradt a faluban, felkereste a magyar csapat szálláshelyét, és előbb elbeszélgetett a versenyekre készülő olimpikonokkal, majd egy kicsit zongorázott nekik, amikor – a falu főbb nevezetességeit szemügyre véve – az ún. Sóházban leült az ott kiállított hangszer mellé.

Legfrissebb hírek

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
3 perce

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
44 perce

NB II: Kecskeméti TE–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem sikerült befektetőt találni, csődbe ment a patinás francia klub

Francia labdarúgás
1 órája

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
2 órája

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
2 órája

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
2 órája

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik