Vancouver 2010: rajtengedélyt kapott az ausztrál női kettes bobcsapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.02.10. 10:45
Címkék
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) kedden elfogadta az Ausztrál Olimpiai Bizottság fellebbezését, és rajtengedélyt adott az ország női bobos párosának a pénteken kezdődő vancouveri játékokra.

A CAS döntése értelmében a nemzetközi sportági szövetség helytelenül alkalmazta kvalifikációs szabályzatát, amikor nem adott indulási jogot az ausztrál duónak annak ellenére, hogy Astrid Loch-Wilkinson és Cecilia McIntosh teljesítette a részvételhez szükséges minimális követelményeket.

Az ügy érintette az ír csapatot is, amely utolsóként szerzett kvótát az ötkarikás eseményre, így az ausztrálok fellebbezése után veszélybe került az indulása. A CAS azonban keddi határozatában kimondta, hogy az írek megtarthatják kvótájukat, így a február 23-án rajtoló női kettes bobosok mezőnyében 20 páros helyett 21 állhat rajthoz.

Legfrissebb hírek

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
9 perce

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
11 perce

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
37 perce

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
39 perce

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
42 perce

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája

A kilencvenéves Kopeczky Lajost színész–újságíró rangadóval ünnepelték

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik