Van súlyosabb a jamaicai bobcsapatnál

Valljuk be, sokáig nem az egzotikum volt a hívószó, ha a téli ötkarikás játékokra gondoltunk: azok álltak rajthoz, akiknek volt (legalább minimális) közük a havas-jeges sportokhoz. Egy kivétel azért akadt: 1928-ban a mexikóiaknak támadt egy ötletük, és küldtek egy bobcsapatot St. Moritzba.

Ők ugyan nem énekelték, hogy „nincsen jobb, mint a mi bobcsapatunk, az első mexikói bobcsapat", de feltűnést keltettek így is a síparadicsomban. Nem is vallottak szégyent: az Elizaga, De Landa, J. Díaz, Casasos, G. Díaz összeállítású ötösbob-egység a 11. helyen végzett, mellesleg a negyedik és az ötödik pozíciót Argentína (!) foglalta el. A tapasztalat megrázó lehetett, mert Mexikó 1984-ig nem indult újra téli olimpián – hogy akkor egy főrend felemelje a zöld-fehér-piros lobogót.

HUBERTUS VON HOHENLOHE HERCEG

A hercegnek pénze volt elég, hát elfoglaltság után nézett: egyrészt neves fotóssá képezte magát, Andy Himalaya néven popsztár lett, de mivel sport nélkül nem ér semmit az egész, elkezdett síelni is.

Mivel Ausztriában nevelkedett, Hubertus hercegnek nem sok újdonságot jelentett a hó, és egész jó síelőnek számított – remek érzékkel meg is látta az olimpiai kiküldetési lehetőséget.

Megalapította a Mexikói Síszövetséget (kitalálhatják, hányan voltak még benne...), 1981-ben már elindult a világkupán, és kombinációban Top 10-es helyezései voltak. Négy olimpián indult (1984, 1988, 1992, 1994), és ő a rekordtartó a világbajnoki részvételek számában – 12 vb után vonult vissza 2009-ben.

Fontos feladatának tartja az egzotikus országok képviselését a téli sportokban, és nem rajong azért, ha Eddie-hez, a Sashoz hasonlítják.

„Sokan csak viccnek tartják a szereplésemet, de nem vagyok olyan, mint Eddie, a Sas. Az igazat megvallva egész jó síelő vagyok" – nyilatkozta önérzetesen. Egyébként 2006-ban kevés hiányzott ahhoz, hogy a hercegből ötszörös olimpikon legyen, de a Mexikói Olimpiai Bizottság nem akart egyszemélyes csapatot küldeni Torinóba, Hohenlohe legnagyobb bosszúságára. Pedig nem lett volna vita a zászlóvivő személyéről.

EDDIE, A SAS

Jelképpé vált, semmi kétség. Az olimpiai eszme megtestesítője? Rossz vicc? Mindenki döntse el maga, de Eddie „a Sas" Edwards a téli olimpiák egyik legismertebb szereplője. Edwards egész jó alpesi síelő volt, nagyon kevésen múlt, hogy bekerüljön az 1984-es brit olimpiai csapatba. Az edzés drága volt, a konkurencia viszonylag nagy, így Edwards döntött – átnyergel a síugrásra.

Voltak nehézségei (hat réteg zoknit kellett felhúznia, hogy megálljon rajta a csizma, ráadásul nagyon súlyos volt a sportághoz, és még rövidlátó is), de csak kiküzdötte magát az 1988-as olimpiára saját pénzből. Anyagi gondjaira jellemző, hogy egy ízben egy finn elmegyógyintézetbe feküdt be – nem páciensként, hanem vendégként, mert ott volt a legolcsóbb a szállás.

Az 1987-es vb-szerepléssel váltotta meg az olimpiai kiküldetést, Calgaryban pedig hatalmas feltűnést keltett – míg a többiek repültek, Eddie gyakorlatilag lepottyant, és tökutolsó lett mindkét sáncon.

„Persze, hogy féltem az ugrástól. Mindegyiknél volt esély arra, hogy az lesz az utolsó. Nagy esély" – nyilatkozta húsz évvel később a The Guardian című lapnak.

A fantasztikusan népszerűvé vált Edwards szereplésével közvetve szabályt is módosított: a NOB az „Eddie, a Sas szabályban" előírta, hogy az olimpiai kvalifikációhoz a résztvevőknek a mezőny első harmadában vagy a legjobb ötvenben kell végezniük más nemzetközi rendezvényen. Edwards többé nem jutott ki az ötkarikás játékokra, de Vancouver előtt futhatott a lánggal, élettörténetét pedig megfilmesítik – úgy tűnik, a Harry Potter-sorozatban Ron Weasleyt alakító Rupert Grint játssza majd.

AFRIKA ÉS A HÓ ÖRÖK ÉS MEGBONTHATATLAN BARÁTSÁGA

Eddie, a Sas története világszerte hatalmas feltűnést keltett, és nem maradtak el mögötte az afrikai síelők sem: Philip Boit, Lamine Guéye vagy Robel Teklemariam.

A szenegáli Guéye volt az első fekete afrikai versenyző, aki téli olimpián indult, 1984-ben, majd 1992-ben és 1994-ben is részt vett a játékokon. A szenegáli alpesi síelő a várt eredménnyel (eredménytelenséggel) szerepelt, öt világbajnokságon is részt vett, és a mai napig szószólója annak, hogy minden nemzet képviselői részt vehessenek az ötkarikás játékokon.

„Az 1992-es olimpiáig minden ország négy alpesi síelőt küldhetett az olimpiára, és azt hihettük, hogy egyenlők vagyunk. Az volt az utolsó igazi téli olimpia" – írta nyílt levelében Jacques Rogge NOB-elnöknek 2001-ben.

Szintén Szarajevóban rajtolt el alpesi síelőként az egyiptomi Dzsamil Omar Hatem Abdulalem Dzsamil el-Ridi, aki sajátos módon készült a nagy megmérettetésre. Édesapja, egyben edzője kívánságára 40 napig elmélkedett egyedül egy skorpiókkal teli barlangban a Nyugati Sivatagban, egy ősi rítusnak eleget téve. Azt nem tudjuk, mire akklimatizálódott ezzel...

El-Ridi – aki nagyon fárasztónak találta azt a kérdést, hogy a piramisok oldalán gyakorolta-e a lesiklást – végül egy számban kiesett, egyben utolsó előtti, egyben pedig utolsó lett. Többször nem vállalta a kőkemény felkészülést.

A kenyai Boit sztorija hasonlít a később megemlítendő jamaicai bobcsapatéhoz: a Nike egy jó szemű (és publicitást megneszelő) embere arra gondolt, mi lenne, ha két kenyai középtávfutót a szintén kitartást követelő sífutásra „nevelnének át". Boit honfitársával, Henry Bitokkal együtt kalandos felkészülésen esett túl (rossz nyelvek szerint egyszer helikopterrel keresték őket Finnországban, mert eltévedtek), majd a papírformának megfelelően sereghajtóként zárt a tíz kilométeres klasszikus távon. Nem is ez az emlékezetes, hanem Boit befutója: a győztes világklasszis, Björn Daehlie megvárta a kenyai sporttársat (emiatt csúszott az eredményhirdetés), megölelte, és azt mondta neki: ne adja fel, folytassa a síelést.

„Megérdemelte az elismerést, küzdött és sosem adta fel" – kommentálta Daehlie a jelenetet. Boit folytatta (még úgy is, hogy miután a Nike ejtette, csak szárazedzésekkel tudott készülni), kijutott Salt Lake Citybe és Torinóba, egyik fiát pedig tiszteletből Daehlie-nek nevezte el. Vancouverben is ott lesz.

A kameruni építész, Isaac Menyoli a 2002-es játékokon indult sífutásban (83. lett, Boit mögött), ráadásul a nézők a „nap olimpikonjának" választották. Menyoli bevallottan azért síel, hogy felhívhassa a figyelmet jelenlétével szülőföldje (és Afrika) AIDS-krízisére.

„A haverjaim hülyének néztek, azt se tudják, hogy mi az a téli olimpia" – nyilatkozta Salt Lake Cityben.

Etiópia színeiben indult Torinóban Robel Teklemariam, a hosszú rasztafrizurával rendelkező sífutó. Na nem hazájában érintette meg a behavazott táj és a sífutás szépsége – Lake Placidben, az 1980-as játékok helyszínén nőtt fel.

„Minden versenyt néztem, és elkezdtem síelni, mindig is imádtam a hegyeket. Egyébként sok külföldön élő etiópiai síel még rajtam kívül. A világ változik, most már nem kelt akkora meghökkenést, ha egy olyan számban indul valaki, ami nem tradicionális a hazájában. A hősöm Abebe Bikila, aki mezítláb futva nyert olimpiát" – mondta Teklemariam a Reutersnek.

Nagyot bukott Mathieu Razanakolona, aki 2006-ban szabadkártyásként büszkén vihette a madagaszkári zászlót a torinói megnyitón, aztán 2010-es reményeit derékba törte az az apróság, hogy letartóztatták csalásért, és két év felfüggesztett börtönt, valamint félmillió kanadai dolláros pénzbírságot kapott...

AZ ELSŐ JAMAICAI BOBCSAPAT – ÉS A TÖBBIEK

Említettük a mexikói bobcsapatot – az 1980-as évek közepétől egyre nagyobbakat nézhettek a jégcsatornák világát követő szurkolók, mert egyre több nemzet képviselői gondolták úgy, a bobpályán vagy a szánkópályán van a helyük.

Az 1984-es játékokon a nézők nagy kedvence a Puerto Ricó-i orvostanhallgató George Tucker volt, aki némileg túlsúlyosan, ám nagyon vidáman rajtolt el Szarajevóban.

„Az esetek háromnegyed részében baleset nélkül lehozom a szánkót. Ez jó egy amerikai futballista quarterbacknek, de nem annyira jó egy szánkósnak" – vigyorgott.

Négy év múlva aztán jött az igazi nagy durranás: az első jamaicai bobcsapat. A Jég veled! című remek filmet alighanem mindenki látta, a valóság némileg prózaibb, de így is nagyon vicces. George B. Fitch a hagyományos jamaicai kiskocsitoló-versenyt megnézve rájött, hogy nagyon hasonló az indulásnál használt technika a bobok betolásához, így sprintereket keresett egy bobcsapathoz. A hadseregben talált is négyet (Devon Harris, Dudley Stokes, Michael White, Samuel Clayton), egy amerikai edzőt is melléjük, és a felkészülés után jöhetett az olimpia.

A jamaicaiak nagyon szépen fejlődtek, bár az egyik futamban csúnya balesetet szenvedtek – gyors rajtjaikkal viszont a szakemberek figyelmét is felkeltették. A nézők felállva tapsolták meg a célba besétáló karibiakat. A jamaicai bobcsapat 1992-ben és 1994-ben is kijutott, Lillehammerben egyenesen remekelt, a 14. helyen végzett – most viszont lemaradt a kiküldetésről. Egyvalamiben viszont szenzációsak a jamaicaiak: bobrajtolásban világbajnoki címet is szereztek már.

A szánkóversenyeken is volt elég egzotikum: „Szánkó Nagymama", azaz az 52 évesen is indulni vágyó (ám edzésen súlyos sérülést szenvedő) Anne Abernathy az amerikai Virgin-szigeteket, az egykori röplabdázóból és alpesi síelőből szánkóssá lett Iginia Boccalandro és Werner Hoeger Venezuelát, Bart Carpentier Alting a Holland-Antillákat képviselte, a 2010-es játékok kedvence pedig a videón látható indiai Shiva Keshavan lehet.

Az egyik kis himalájai faluból származó Keshavan már negyedik olimpiáján indul, és nem is rossz versenyző, bronzérmet szerzett ugyanis a naganói Ázsia-bajnokságon. Majdnem lemaradt a 2010-es olimpiáról, miután szánkója széttört egy edzésen – gazdag indiai üzletemberek segítették ki.

„Remélem, őket és a hazámat is büszkévé tudom tenni. Felajánlották az olasz állampolgárságot, de visszautasítottam, mert indiai vagyok, és nem akarok más nemzet színeiben indulni. Hogy nem tudják, mi az a szánkó? És akkor mi van?" – mondta Keshavan egy januári interjúban.

A tongai Bruno Banani lemaradt a részvételről, pedig német támogatással – és ami szintén fontos, királyi áldással – készülhetett Vancouverre...

Extrém öltözködésével keltett meghökkenést a bermudai Patrick Singleton – a szkeletonversenyző ugyanis a Salt Lake Cityben tartott megnyitón lazán besétált bermudában a megnyitóra.

„Nem volt olyan marha hideg, és csak öt percig tartott, ráadásul fontos, hogy megfelelő öltözetben képviseljük az országunkat" – kommentálta a némiképp furcsa ruhaválasztást Singleton.

A nagy veteránok közé tartozik Costa Rica első téli olimpikonja, Arturo Kinch, aki 1980-ban rajtolt először sífutásban, és ötszörös olimpikonként, 49 évesen ott volt Torinóban is. Nem hagyhatunk ki még egy valódi kékvérűt (és veteránt): a monacói Albert herceg (Albert Grimaldi néven) öt téli ötkarikás játékokon indult el bobban 1988 és 2002 között.

A már említett venezuelai Hoeger egyedi rekordot tart: ő az egyetlen, aki fiával együtt indult téli olimpián, 2002-ben, szánkóban, 52 évesen.

REFLEKTORFÉNYBEN VANCOUVERBEN

Nézzük, kiknek szurkolhatnak a „kicsiknek" szorítók 2010-ben. Először indul a téli olimpiák történetében bahamai versenyző, méghozzá Kory Wright, aki snowboardban vívta ki a kvalifikációt.

A kiváló rögbis Dow Travers a könnyebb ellenállás irányába elmozdulva kajmán-szigeteki alpesi síelőként reménykedik, hogy egy darabban ér le a lejtőn (a „Szeretett Kajmán-sziget" című himnusz éneklésére nem valószínű, hogy lesz lehetősége). Először indul Ghána is, képviselője a Hópárduc, azaz az egyedi tervezésű sícuccban feszítő Kwame Nkrumah-Acheampong, aki volt már vadőr, szafarivezető, dolgozott turisztikai irodában, aztán egy Milton Keynes-i sípálya recepciósa lett, innen pedig szinte egyenes út vezetett Vancouverbe. A kétgyermekes apuka nem egy szélvészgyorsaságú síző: a vb-n műlesiklásban 55 másodpercet kapott a győztestől, viszont rendkívül lelkes. Philip Roth – egy volt versenyző – dokumentumfilmet forgat a kanadai küldetésről.

„Nem elég, hogy csak leérjek, valakit meg is akarok előzni. Nem akarok szégyent hozni az országra" – bizakodott Nkrumah-Acheampong.

Végezetül, először indul el hölgyversenyző téli olimpián Iránból. Az alpesi síző Marjan Kalhor viszi hazája zászlóját a megnyitón, és természetesen betartja az iszlám törvényeket – haját is befedő ruha lesz rajta, bár a sisak úgyis „ápol és eltakar".