Honfitársa szakította meg Northug sorozatát

CSATLÓS DÁVIDCSATLÓS DÁVID
Vágólapra másolva!
2010.01.03. 18:37
null
Petra Majdic elégedetten búcsúzhatott Oberhoftól (Fotó: Action Images)
Címkék
A nőknél Petra Majdic, a férfiaknál Eldar Rönning sikerével ért véget az oberhofi sprintverseny, a Tour de Ski sorozat harmadik állomása.

A selejtező legjobb 30 futóját 5 darab hat fős negyeddöntőbe sorolták, melyből a futamok első két helyezettjei és a 2 legjobb nem direkt továbbjutást érő idő tulajdonosa válthatta meg jegyét az elődöntőbe.

A nőknél magabiztosan nyerte futamát az összetettben vezető Justyna Kowalczyk az orosz Korosztyeleva előtt, simán továbbjutott Aino Kaisa Saarinen, Petra Majdic és Olga Rocseva is, Arianna Follis pedig másodikként kvalifikálta magát az elődöntőbe. A meglepetést Virpi Kuitunen és Kristin Steira szolgáltatta, akik egyaránt harmadikként végeztek futamaikban, így izgulhattak hogy versenyben maradhatnak-e. A norvég hölgy épphogy bejutott a legjobb 12-be, Kuitunen számára viszont véget ért a sprintverseny.

Az első elődöntőben Saarinen és Follis mellett a szlovákok meglepetésembere, Alena Prochazkova, a svéd Ingemarsdotter, az orosz Novikova és Szidkó feszültek egymásnak. A szlovák versenyző elképesztő idővel nyert a végén kicsit kiengedő Saarinen előtt, ezzel automatikusan résztvevői lettek a  döntőnek, a harmadik helyre síelő Follisnak figyelnie kellett a második futamban született időeredményekre is.

Ebben igen jó névsorral találkozhattunk: Kowalczyk, Majdic mellett a két legjobb orosz sprinter Korosztyeleva, Rocseva, a norvég Steira és kakukktojásként az osztrák Katerina Smutna alkotta a hatost. Sprintfutamban szokatlan módon Kowalczyk pillanatok alatt kettészakította a mezőnyt, csak Majdic tudott vele menni. A táv végéhez érve azonban átengedte a vezetést a szlovénnek és okosan, kiengedve bejött a második helyre. A harmadikként érkező Steira igyekezetét siker koronázta, idejének köszönhetően, mint szerencsés vesztes ott lehetett a  döntőben, csakúgy, mint Follis.

A fináléban Majdic és Kowalczyk ugyanazt adta elő mint pár perccel azelőtt, már 200 méter után elszakadtak a többiektől. De Saarinen minden erejét összeszedve nagy nehezen felért rájuk. Ennél többre azonban már nem futotta, a célegyenesbe érve ismét jelentős hátrányból figyelte, ahogy Majdic magabiztosan nyer Kowalczyk előtt. Negyedik helyre Follis érkezett be Steira és a táv felénél eleső Prochazkova előtt.

Majdic ezzel második győzelmét aratta az idei Touron.

A férfiak előfutamaiban előbb az összetettben második helyen álló, tegnap remekül versenyző Makszim Viljegzsanyin vérzett el, ugyanebben a futamban zárt ötödikként Tobias Angerer is, számára sem folytatódott a sprintverseny. A második előfutamban Axel Teichmann neve keltette fel leginkább az érdeklődést, a német klasszis második helyen végzett a svéd Peterson mögött, így ott lehetett az elődöntőben. A harmadik negyeddöntő igazi csemegének ígérkezett, olyan nevekkel, mint az összetettben vezető Petter Northug, a tavalyi győztes Dario Cologna vagy a nagyon erős Alekszandr Legkov, akinek a táv kétharmadánál eltört a botja és kiszállt a versenyből. Northug megnyerte a futamot az orosz Iván Alipov előtt, de a harmadikként célba érő Cologna ideje is igen erős volt, így bizakodva várhatta a többiek eredményeit. A negyedik futamot az orosz Nyikolaj Pankratov nyerte a magát takaréklángra állító norvég Eldar Rönning és a tegnap remeklő Matti Heikkinen előtt, akinek szerencsétlenségére az eddigi leglassabb tempójú futam jutott, így harmadik helye nem ért továbbjutást, Viljegzsanyin után az összetett harmadik helyezettje is befejezte a napot, mehetett csomagolni a prágai útra.

Az első elődöntőben Teichmann mellett Petersen, Alipov, Cologna, a norvég Östensen és a svéd sprintspecialista Emil Jönsson kaptak helyet - ő volt korábban a kvalifikáció győztese. És ennek megfelelően vezette is a futamot Alipov előtt. Féltávnál Östensen bukása miatt öten maradtak, de egy csoportban. A célegyenesbe kanyarodva azonban Cologna és Teichmann leszakadtak, Jönsson, Alipov és Peterson pedig ebben a sorrendben érkeztek be.

A második elődöntőben két norvég sztár, Northug és Rönning mellett az orosz Pankratov, az amerikai Newell, a kazah Koszcsevoj és a finn Jauhojaervi versenyezetek a döntőbe jutásért. Rönnning végig vezetve imponáló magabiztossággal nyert, Northug pedig lehajrázta az oroszt, ez döntőt ért számára.

A finálé drámai végkifejletet hozott: ahogyan előzetesen várni lehetett, Jönsson és Rönning egész nap kiemelkedtek, kettejükről szólt a futam nagy része. A célegyenesbe fordulva azonban a svédet felborította a hátulról elképesztő lendülettel érkező Alipov.  Rönning, szerencséjére ki tudta kerülni és végül magabiztosan nyert, Alipov sem esett ki teljesen a ritmusból, összeszedte magát és bejött másodiknak. Csakhogy a svédek óvása után őt kizárták, így az eredetileg harmadik helyen célba érkező Petter Northug végül második lett, s tovább növelte összetettbeli előnyét a harmadik helyen záró Teichmann előtt.

A Tour ma este már szedi is a sátorfáját és átköltözik egy napra Csehországba, ahol Prágában rendeznek szabad stílusú sprintszakaszt, hogy aztán a keddi pihenőnapot követően már Olaszországban rója a mezőny a kilométereket egészen az Alpe de Cermis hírhedt csúcsáig.

TOUR DE SKI, OBERHOF 
3. ÁLLOMÁS. FÉRFI SPRINT (1.6 KM)
1. Eldar Rönning (norvég)
2. Petter Northug (norvég)
3. Axel Teichmann (német)
TOUR DE SKI, OBERHOF 
3. ÁLLOMÁS. NŐI SPRINT (1.6 km)
1. Petra Majdic (szlovén)
2. Justyna Kowalczyk (lengyel)
3. Aino Kaisa Saarinen (finn)
TOUR DE SKI ÁLLÁSA:  
FÉRFIAK:  
1. Petter Northug (norvég) 49:58.0
2. Axel Teichmann (német) 50:07.8
3. Emil Jönsson (svéd) 50:18.9
4. Eldar Rönning (norvég) 50:21.3
5. Sami Jauhojärvi (finn) 50:28.3
NŐK:  
1. Justyna Kowalczyk (lengyel) 37:56.1
2. Aino-Kaisa Saarinen (finn) 38:00.4
3. Kristin Steira (norvég) 38:26.2
4. Petra Majdic (szlovén) 38:30.6
5. Arianna Follis (olasz) 38:35.8
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
FÉRFIAK:  
1. Petter Northug (norvég) 586
2. Makszim Viljegzsanyin (orosz) 241
3. Matti Heikkinen (finn) 239
NŐK:  
1. Justyna Kowalczyk (lengyel) 536
2. Petra Majdic (szlovén) 509
3. Marit Björgen (norvég) 447

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik