Vancouver 2010: 13 síugrónő a bíróságon küzd a részvételért

Vágólapra másolva!
2009.12.02. 00:00
Címkék
Egy tizenhárom főből álló csoport a kanadai legfelsőbb bírósághoz fordult annak érdekében, hogy a női síugró számot is vegyék fel a 2010-es vancouveri olimpia műsorára.

Az ügyet képviselő Ross Clark ügyvédnő kedden elmondta: azt akarják elérni, hogy a legfelsőbb bíróság tegye semmissé azt a korábbi bírósági határozatot, amely a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jogkörébe utalta ennek a kérdésnek a kizárólagos eldöntését.

Az amerikai női síugró szövetség első embere, Deedee Corradini szerint ez az ügy több mint egy nőjogi kérdés, ez emberjogi kérdés.

Az NOB 2006-ban döntött arról, hogy a vancouveri olimpián nem rendeznek női síugró számokat, az érintettek viszont azt remélik: a legfelsőbb bíróság két héten belül eltörölheti a korábbi határozatot, és január közepére megszülethet az a végső döntés, amelynek köszönhetően mégis rajthoz állhatnak a februári sporteseményen.

Legfrissebb hírek

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 perce

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
3 perce

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
34 perce

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
55 perce

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
1 órája

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
1 órája

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
1 órája

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik