Gyorskorcsolya: az ötszörös olimpiai bajnok, 37 éves Pechstein visszatérne

Vágólapra másolva!
2009.11.30. 10:07
Címkék
Nem fejezi be a pályafutását a németek ötszörös olimpiai bajnok gyorskorcsolyázója, a doppingvétség miatt két évre eltiltott Claudia Pechstein.

A 37 éves sportolónő továbbra is elutasítja a vádakat, mondván, soha nem adott pozitív mintát. Pechstein eltiltása miatt egyébként fellebbezett a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS), amely azonban elutasította a keresetet, így a versenyző minden bizonnyal a svájci legfelsőbb bíróság elé viszi az ügyet.

Ami pedig a folytatást illeti: Pechstein már letett arról, hogy szerepeljen a februári, vancouveri téli olimpián, azonban semmiképpen sem hagy fel a versenyszerű korcsolyázással, és célja, hogy a 2011-es világbajnokságon újra ott legyen a legjobbak között.

Ezt egyébként meg is teheti, hiszen eltiltása februárban jár le, a vb-t pedig márciusban rendezik Inzellben.

Legfrissebb hírek

Imádják a versenyzők a felújított Hungaroringet

F1
32 perce

Ezzel a góllal dolgozta le hátrányát az ETO a Pjunik ellen – videó

Európa-konferencialiga
45 perce

Birkózás: Sillei döntős, Báger bronzmeccses az U17-es vb-n

Utánpótlássport
51 perce

Egy év Ázsia után Aubameyang visszatért a Marseille-be

Francia labdarúgás
56 perce

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
1 órája

A kis francia nagy szólógyőzelme az első hegyi etapon

Kerékpár
1 órája

Újabb játékost igazol a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik