Curling: világbajnoki aranyérem koronázta a kínai fejlődést

Vágólapra másolva!
2009.03.30. 10:18
Címkék
A kínai curlingválogatott győzelmével zárult a sportág női világbajnoksága, amelyet a dél-koreai Kangnungban rendeztek. Az 1979 óta évente megrendezett seregszemlén először fordult elő, hogy ázsiai együttes szerzi meg az aranyérmet.
A kínaiak fejlődése impozáns, hiszen 2003-ban szerepeltek először a világbajnokságon, és hat év után – a tavalyi ezüstérmet követően – bajnoki címet ünnepelhettek. A skipperként, azaz befejező csapattagként szereplő Vang Bing-ju által vezetett együttes meggyőző teljesítményt nyújtott a csoportkörben (tizenegy meccsből tízet megnyert), csak a tavalyi világbajnok Kanada tudta legyőzni (rögtön az első találkozón).A kínaiak aztán meg sem álltak a döntőig, ahol az olimpiai bajnok Anette Norberg vezette svéd csapatot győzték le 8–6-ra.A bronzérmet Dánia legjobbjai szerezték meg, miután 7–6-ra legyőzték Kanadát.
Legfrissebb hírek

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
6 perce

Videó: fantasztikus Szoboszlai-csavarás a Milan kapujában!

Légiósok
14 perce

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
25 perce

Puska, pisztoly és korong Eb: magyar bronzérem a férfi futócéllövőknél

Egyéb egyéni
29 perce

Liverpool–AC Milan felkészülési mérkőzés

Angol labdarúgás
1 órája

Tusványos 2025: „Nincs arról könyv, hogyan kell megszólítani Milák Kristófot” – Berkesi Judit

Egyéb egyéni
1 órája

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
1 órája

Vívás: Nagy Dávid, Pusztai Liza és Katona Renáta is főtáblás a vb-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik