Ahonen lerázta a mezőnyt

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2004.12.05. 22:36
Címkék
A sportág történetében egyedül Andreas Felder, az osztrákok legendás síugrója tudott négy győzelemmel kezdeni egy idényt, sem előtte, sem utána senki - legalábbis a 2004-2005-ös évadig.
Janne Ahonen a pályafutása 22. „futamgyôzelmét” aratta a Világkupában
Janne Ahonen a pályafutása 22. „futamgyôzelmét” aratta a Világkupában
Janne Ahonen a pályafutása 22. „futamgyôzelmét” aratta a Világkupában
Janne Ahonen a pályafutása 22. „futamgyôzelmét” aratta a Világkupában
Janne Ahonen a pályafutása 22. „futamgyôzelmét” aratta a Világkupában
Janne Ahonen a pályafutása 22. „futamgyôzelmét” aratta a Világkupában
Janne Ahonen, a Világkupa címvédője ugyanis a negyedik Vk-versenyt is megnyerte az új kiírásban, és már most csaknem kétszer annyi pontot gyűjtött, mint az összetettben a második helyen álló ugró, Martin Höllwarth - vagyis lassan azért kell rimánkodnunk, hogy a többiek legalább izgalmat csempésszenek a Világkupába.
Habár izgalomban nem volt hiány a vasárnapi trondheimi viadalon, hiszen nem elsősorban Ahonenen múlt az újabb sikere, hanem Roar Ljökelsöjön és a szeles időjáráson. Az első sorozatot követően az élen álló norvég klasszisnak - az erős szél miatt - háromszor kellett nekiveselkednie a második ugrásnak, ez az idegőrlő szituáció meg is zavarta őt, és miután csak 113 méterig repült, nemhogy az első helyről, de még a dobogóról is lecsúszott; Ahonen mögött két osztrák, Höllwarth és Andreas Widhölzl végzett.
"Hogy mi a titkom? Semmi különös. Keményen edzettem a nyáron, ez, no meg a magabiztosság eredményezi a jó szereplést" - mondta Ahonen, akinek ez volt pályafutása 22. "futamgyőzelme" a Világkupában.

A világkupa 4. Versenye, Trondheim
Nagysánc (K120): 1. Janne Ahonen (finn) 246.5 pont (123 méter, 124.5), 2. Höllwarth (osztrák) 235.5 (124.5, 118), 3. Widhölzl (osztrák) 235.3 (117, 126.5), 4. Ljökelsöj (norvég) 229.9 (127.5, 113), 5. M. Hautamäki (finn) 225.9 (113.5, 124.5), 6. Janda (cseh) 221.9 (113, 122.5)
A Vk élcsoportja (4 verseny után): 1. Janne Ahonen 400 pont, 2. Höllwarth 208, 3. Janda 198, 4. Widhölzl 194, 5. M. Hautamäki 185, 6. Morgenstern (osztrák) 183

Következik: december 11-én és 12-én a csehországi Harrachovban rendeznek Világkupa-versenyt
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
1 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
2 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
2 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
2 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik