Zárásként hazai siker

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2004.11.28. 22:54
Címkék
A táncosok kűrjével zárult a moszkvai Grand Prix-forduló, amely a sorozat hatodik, azaz utolsó állomása volt.
A gyôztesek
A gyôztesek
A gyôztesek
A gyôztesek
A gyôztesek
A gyôztesek
A győzelmet, amint azt várni lehetett, a Puccini Toscájára futó orosz világ- és Európa-bajnok Tatjana Navka, Roman Kosztomarov kettős szerezte meg az Eb-bronzérmes ukrán Elena Grusina, Ruszlan Goncsarov páros előtt.
A hat állomás alapján az is eldőlt, melyik hat-hat versenyző szerepelhet majd december 16. és 19. között Pekingben, a GP-döntőn. A férfiaknál meglepetésre az orosz klasszis, Jevgenyij Pljuscsenko moszkvai győzelme ellenére is csupán hetedik, így egyelőre első számú tartalék. A nőknél nagy szomorúságunkra Sebestyén Júlia maradt le a fináléról, a tiszaújvárosi korcsolyázó ugyanis előzetesen a kanadai és a párizsi verseny pontjait kérte, s mivel előbbin hatodik lett, így egy három- és egy hétpontos szereplése számított. Más kérdés, hogy amenynyiben a párizsi mellé a moszkvai teljesítményét veszik figyelembe - mindkettőn harmadikként végzett -, akkor 14 pontjával helye lenne a legjobbak között. Persze ki tudhatta ezt előre?
Egyébként a legszorosabb verseny a táncosoknál alakult ki, ahol három kettős is a maximális 24 pontot szerezte meg. A junior-vb-ezüstérmes Hoffmann Nóra, Elek Attila duó a 17. helyen zárt a rangsorban.

Grand Prix-sorozat, 6. forduló, Moszkva
Jégtáncosok (11 induló). Végeredmény: 1. Tatjana Navka, Roman Kosztomarov (orosz) 223.14, 2. Grusina, Goncsarov (ukrán) 208.87, 3. Faiella, Scali (olasz) 191.27, 4. Domnyina, Sabalin (orosz) 187.51, 5. S. Kerr, J. Kerr (brit) 166.13, 6. Gudina, Beletski (izraeli) 166.02
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
1 órája

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
2 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
2 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
3 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik